Az orosz vezetés mit sem törődve azzal, hogy az olajár zuhanása és a rubel ezzel együtt járó durva értékvesztése erősen megkurtította az ország olajexport-bevételeit, jelentősen növeli a katonai kiadásokat. A 2015-ös költségvetésben 3,3 ezer milliárd rubel (50 milliárd dollár) jut erre célra, amit részben high-tech fejlesztésekre használnak.
Az utóbbiak egyik eredményét már meg is mutatták Vlagyimir Putyinnak: a Moscow Times tálalása szerint az államfő találkozott a hadsereg legeslegújabb újoncával, egy humanoid kinézetű harci robottal. Az állami tulajdonú RT hírügynökség szerdán mutatta be azt a hét elején készült videót, amelyen Putyin megtekinti Oroszország támadó robotját. A szerkezetet a hadsereg vezető fejlesztési szervezete, a Precíziós Gépeket Építő Kutatóintézet fejlesztette ki.
Kicsit sárga, kicsit savanyú...
Az orosz terminátorra ráhúztak egy zubbonyt és beültették egy quadszerű terepjáróba. Semmilyen látható fegyver nem volt nála és nem közöltek információt arról, hogyan képzelik a harci bevezetését. Az azért kiderült, hogy az orosz terminátor egyelőre csak négykézláb képes előre haladni, szépen lassan. További gyengesége, hogy buta. Nem képes tanulni és önállóan választani az elé kerülő lehetőségek közül.
Ez utóbbival egyelőre nem vall szégyent, miután a katonai robotok - beleértve ebbe az amerikai drónokat is - egyelőre erősen kiszolgáltatottak az embereknek. Jellemzően távirányítással működnek. Az autonóm robotoktól még messze vagyunk, ám az orosz katonaság nagy barátja ennek a technológiának. A tervek között szerepel távirányítású tankok és más felfegyverzett járművek létrehozása.
Ezeket képessé akarják tenni az ellenség felderítésére és megsemmisítésére. Ugyanakkor az amerikai Popular Science magazin szerint nincs szó arról, hogy önállóan hoznának döntéseket. Ezzel szemben továbbra is emberek, irányítóik és azok parancsnokai adnának tűzparancsot nekik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve