A lap szerint a tárgyalások egyik dokumentumából az derül ki, hogy Moszkva folytatni szeretné a hagyományos fegyverzetek korlátozásáról és az űrfegyverek betiltásáról szóló tárgyalásokat Washingtonnal.
A Politico, egy neve elhallgatását kérő, a dokumentum fordítását végző amerikai kormányzati tanácsadótól kapta meg az angol változatot, de - mint állítja - módjában állt megtekinteni az eredeti cirill betűs példányt is - írta az MTI.
Az eddig még nyilvánosságra nem került dokumentum a július 16-án Helsinkiben tartott csúcstalálkozó témáinak felsorolását tartalmazza, s erről a találkozó idején még Donald Trump legközelebbi munkatársainak sem volt tudomásuk. Az orosz elnök a kétórás négyszemközti tárgyaláson nyújtotta át az amerikai elnöknek. Az orosz lista a Párbeszéd a fegyverzetkorlátozásról címet viseli.
A Politico "meglepően normálisnak" nevezte az orosz feljegyzésben foglaltakat, s azt szűrte le belőlük, hogy az orosz elnök eltökélt szándéka a nukleáris fegyvereket illető hagyományos együttműködés felújítása Moszkva és Washington között, valamint a tárgyalás a nukleáris egyezménynek kiterjesztéséről és a fegyverzetkorlátozásról, beleértve új korlátozások kimunkálását is.
"Ezek a témák megszokottak voltak az orosz-amerikai párbeszédben évtizedeken keresztül, kivéve az utóbbi időszakot, amikor a Szíria és Ukrajna miatti növekvő feszültségek elhomályosították" - szögezte le a lap, hozzátéve, hogy e párbeszéd háttérbe szorulásához hozzájárult az is, hogy Washingtonban mindkét párt politikusai nehezményezik, hogy Donald Trump a sürgetés ellenére sem kíván szembeszállni Putyin cáfolatával, miszerint Moszkva nem avatkozott be a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamatba.
"Ez (a dokumentum) arról szól, hogy ki akarunk kerülni a kutyaszorítóból, és tárgyalni akarunk az Egyesült Államokkal egy sor biztonságpolitikai kérdésről" - idézett a Politico egy szintén neve elhallgatását kérő tisztségviselőt.
A Fehér Ház nem kívánta kommentálni a lap információit, csupán annyit jegyzett meg, hogy az elnök nem kapott semmiféle írásos dokumentumot.
Fotó: AFP Photo/Sputnik/Mikhail KLIMENTYEV
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve