Az orosz kormány felvette a "külföldi ügynökök" listájára a Levada center közvélemény-kutató céget, Oroszország egyik utolsó olyan szervezetét, amely objektív képet igyekszik adni az emberek hangulatának és véleményének alakulásáról - írta az intellinews.com régiós hírportál. Ezen a listán olyan független szervezetek szerepelnek, amelyekről feltételezik, hogy a tengerentúlról is kapnak anyag támogatást
Szájkosár
Lev Gudkov, a Levada vezetője azt mondta a Dozhd televíziós csatornának, hogy a döntés miatt képtelenek lesznek folytatni a tevékenységüket, és valószínűleg végleg be kell zárniuk a boltot, mivel nincs lehetőségük fellebbezni az igazságügyi minisztérium határozata ellen.
A tárca azt követően döntött a cég felvételéről a feketelistára, hogy Kreml-párti aktivisták júliusban feljelentették a Levadát, mondván: 2012 óta 120 ezer dollárt kapott az amerikai kormánytól.
A döntés azzal jár, hogy a közvélemény-kutató intézetnek megtiltották a részvételt a két hét múlva esedékes parlamenti választásokkal kapcsolatos bármilyen rendezvényen, gyakorlatilag szájkosarat raktak a cégre.
A rossz hír hozója
A Levadát azt követően találta meg a hatóság, hogy a napokban nyilvánosságra hozta legfrissebb felmérése eredményét, amely Vlagyimir Putyin államfő pártja, az Egységes Oroszország támogatottságának jelentős gyengülését mutatta. A kormánypárt mutatója 57 százalékról 51 százalékra csökkent. A hangulatjelentés azt is kimutatta, hogy az oroszok fele úgy véli, valamilyen csalás biztosan lesz a választáson.
Egy további közvélemény-kutatásból kiderült, hogy az emberek nem értenek egyet azzal, hogy az EU-val szembeni importkorlátozás ellenére Oroszországba kerülő, majd lefoglalt élelmiszereket rituális keretek között megsemmisítsék.
Nincs itt semmi látnivaló
A Putyin kézjegyét viselő ügynöktörvény lényegében kiütötte a politikai porondról az Oroszországban tevékenykedő civil szervezeteket. A jogszabály lehetővé teszi, hogy a kormány kiegészítő auditálást követeljen meg a külföldi ügynöknek minősített szervezetektől. Emellett eltilthatja őket bármilyen tevékenységtől, amelyet a kormány politikainak minősít.
A Levada listázása annyiban meglepetésnek tekinthető, hogy nem pusztán ez a közvélemény-kutató érzékelte a kormánypárt hanyatlását. A VICOM és a FOM intézet is azt jelentette, hogy az Egyesült Oroszország támogatottsága érezhetően visszaesett az oroszok körében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve