Magyarországon a KSH és az MNB a naptárja alapján holnap nem áll elő új statisztikával. Lesz viszont egy fontos esemény: 10 órától Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter aláírja a munkáltatók és munkavállalók szervezeteinek képviselőivel a 2014-es minimálbérről, garantált bérminimumról és keresetnövelési ajánlásról szóló megállapodását. Még december 2-án született meg a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán a megállapodás, amely szerint jövőre 101,5 ezer forint lesz a minimálbér és 118 ezer forint a szakmunkás bérminimum, az idei 98 ezer, illetve 114 ezer forint után, továbbá a felek 2014-re 3,5 százalékos béremelési ajánlást fogadtak el. Így a kormány által jövőre prognosztizált 2,4 százalékos infláció mellett a bérek reálértéken nőnek.
Külföldön is viszont több érdemi adat is napvilágot lát majd. Reggel a japán monetáris politikáról derülhet ki több, mivel a monetáris tanács dönt. Lesz német novemberi ipariár-adat is. Nagy-Britanniában is több makroszámot publikálnak, köztük a harmadik negyedéve GDP újabb becslését, valamint a folyó fizetési mérleg alakulását. Az USA-ban magyar idő szerint délután fél háromkor derül ki az idei harmadik negyedéves GDP harmadik becslése. Az előző becslés szerint az évesített adat 3,6 százalék lett, ez most várhatóan nem változik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve