Az éves parlamenti ülésszakon bejelentett kormányzati munkaterv a korábbi irányvonalat erősíti, s a továbbra is viszonylag gyors gazdasági növekedés mellett reformokat ígér - írják a svájci UBS bank hongkongi elemző részlegének szakértői az MTI-hez eljuttatott jelentésükben.
A kormány egyértelművé tette elkötelezettségét a gazdasági reformok folytatása mellett, s ezt egy kifejezetten racionális és fenntartható ütemben képzeli el - írták a jelentésben.
Az UBS elemzői szerint a kormány által az idei évre kitűzött éves 7,5 százalékos GDP és a 3,5 százalékos inflációs cél tartható. Az adatok a gazdasági szerkezetátalakítás ütemének és a kihívások kezelésének óvatosabb módját vetítik előre. A kisebb és könnyebb reformok, így például az egyes adónemeket, a társadalmi ellátórendszereket érintő változások indulhatnak először, a nagyobb, átfogó változtatások pedig később.
Az UBS-szel értenek egyet a brit HSBC bank elemzői, akik írásos véleményükben úgy fogalmaztak: a kínai döntéshozók reális célkitűzésekkel, megfelelő környezetet teremtettek a reformok továbbviteléhez. A kormány átfogó és számos területet lefedő reformcsomaggal állt elő, az igazi kérdés ugyanakkor azok kivitelezésének módja lesz majd, s az, hogy azokból mennyi valósul meg - véli a HSBC.
A befolyásos Cajhszin gazdasági és pénzügyi napilap cikkében azt írja: a célkitűzéseknek az éves növekedés biztosításán túl is jelentőségük van, azok végrehajtási módja ugyanis a kínai gazdasági szerkezetátalakítás sikerét vagy sikertelenségét is jelenti egyben. A lap írása a célokban tükröződő tisztánlátást emeli ki.
A Hszinhua hírügynökség témával kapcsolatos szerkesztőségi cikke azt hangsúlyozza: a reformok nemcsak Kínának, az egész világgazdaságnak fontosak. A gazdaság liberalizációja a külföldi befektetések előtt nyit teret, az állami befolyás háttérbe szorítása a versenyt generálja, a fokozódó versenypiaci környezet a nemzetközi kereskedelmi viták számának csökkenését hozhatja el. A környezeti célkitűzések - így a levegőszennyezés elleni harc meghirdetése - a világ összes lakosa számára pozitív hatással jár majd - írja a Hszinhua.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve