Az orosz elnök, valamint kazah és fehérorosz kollégája, Nurszultan Nazarbajev, illetve Aljakszandr Lukasenka Kazahsztán fővárosában, Asztanában tartottak megbeszélést, amelyen az eurázsiai integráció kérdéseit tekintették át. A találkozó után tartott közös sajtótájékoztatón Putyin kijelentette, úgy véli, hogy ideje elkezdeni a tárgyalásokat a valutaunió létrehozásáról az Eurázsiai Gazdasági Unió három tagállama között.
"Abban állapodtunk meg partnereinkkel, hogy folytatjuk a monetáris politikák összehangolását. Úgy gondoljuk, eljött az ideje a tárgyalásoknak a valutaunió létrehozásának jövőbeni lehetőségeiről" - fogalmazott Putyin orosz hírportálok beszámolói szerint. Az orosz államfő részleteket nem közölt, mindössze annyit mondott, hogy egyszerűbb reagálni a pénzügyi-gazdasági fenyegetésekre és megvédeni közös piacukat, ha vállt vállnak vetve küzdenek.
Sem a kazah, sem a fehérorosz elnök nem válaszolt azonnal a nyilvánosság előtt a valutaunió létrehozását célzó felvetésre, de elemzők szerint nem valószínű a tárgyalások elindítása. Kazahsztán, amely a volt szovjet köztársaságok közül a második legnagyobb olajkitermelő és a második legnagyobb gazdaság Oroszország után, általában lagymatagon szokott viszonyulni a közös fizetőeszköz bevezetésének javaslatához, mondván, a három országnak először a monetáris politikájukat kell összhangba hozniuk.
Grigorij Marcsenko, a kazah jegybank volt elnöke szerint 10-12 évet igényelne, hogy előkészítsék egy közös valuta bevezetését.
Az orosz rubel árfolyamának gyengülése csapást mért a volt szovjet kereskedelmi partnerekre, így Fehéroroszország és Kazahsztán gazdaságára is.
A tavalyi év közepe óta az orosz rubel értékének mintegy 40 százalékát veszítette el a dollárral szemben, míg Fehéroroszország januárban több lépcsőben, összesen 18 százalékkal értékelte le a fehérorosz rubelt. Piaci spekulációk szerint Kazahsztán hamarosan követheti a fehérorosz példát.
Oroszország, Kazahsztán és Fehéroroszország vámuniója 2010. január 1-jén kezdett működni. E három ország tavaly május végén írta alá az Eurázsiai Gazdasági Uniót megalapító megállapodást, amely január 1-jén lépett hatályba. A megállapodáshoz tavaly októberben csatlakozott Örményország, Kirgizisztán pedig májusban lép be az unióba.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve