A szociálpolitika terén a legtöbb eszköz a tagállamok, a civil és a szociális szféra kezében van, a bizottság elsősorban jogszabályi és egyéb javaslatokkal igyekszik kijelölni a szerinte helyes irányt - hangsúlyozza Brüsszelben kiadott közleményében a testület.
Az első brüsszeli javaslatok a munka és a magánélet közötti egyensúly megerősítését hivatottak szolgálni. A program értelmében minden apa gyermeke születésekor 10 szabadnapot kaphatna. Emellett a szülők nem a gyerek 8, hanem 12 éves koráig kaphatnának összesen 4 hónap szülői szabadságot, és ez mindkét szülőnek járna, ami előmozdíthatná, hogy az apák is igénybe vehessék ezt a lehetőséget.
Kapcsolódó
A javasolt jogszabály Európa-szerte feljogosítaná a legfeljebb 12 éves gyermekek szüleit és a gondviselőit arra, hogy rugalmas munkavégzési feltételeket - például csökkentett vagy rugalmas munkaidőt, illetve távmunkát - kérjenek a munkaadójuktól.
Az indoklás szerint az új szabályok célja, hogy a férfiaknak könnyebb legyen szülői, illetve gondviselői feladatokat ellátniuk, ezáltal emelkedjen a nők részaránya a munkaerőpiacon, s mérséklődjön a férfiak és a nők közötti különbség a foglalkoztatásban.
A jogszabály-tervezeteken kívül a bizottság azt is bejelentette, hogy két konzultációt indít a szociális partnerek körében. Az első a munkaszerződésekre vonatkozó szabályok korszerűsítéséről szól, a másik pedig a szociális védelemhez való hozzáférésről.
A magyar kormány körében ugyanakkor nem valószínű, hogy tetszést aratna a terv, hiszen legutóbb épp a munkaidő növelésével próbálkozott. Erről itt és itt olvashat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve