Az elhúzódó, április óta tartó kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus miatt kialakult súlyos gazdasági helyzetben lévő és energiahiánnyal küzdő Ukrajnában a Naftohaz ukrán állami gázvállalat az állam költségvetését is meghaladó deficitet halmozott fel idén. A Naftohaz hiánya mintegy 110 milliárd hrivnyát (egy hrivnya körülbelül 16 forint), míg az állami költségvetésé 68 milliárd hrivnyát tesz ki.
"Reális piaci árat kell fizetnünk az energiahordozókért, különben a Naftohaz költségvetése örökre deficites marad" - indokolta a döntést Jacenyuk.
A kormányfő ugyanakkor biztosított afelől, hogy a lakosság szegényebb rétegei számára állam továbbra is biztosít kedvezményt az energia árából.
A miniszterelnök részletekbe azonban nem bocsátkozott. Nem beszélt arról, hogy mikor tervezi a kormány életbe léptetni a jelenleg államilag dotált rezsi jelentős mértékű emelését, az állami támogatás rendszeréről és mértékéről sem ejtett szót.
A lakossági energiafogyasztás költségének piaci szintre emelése a Nemzetközi Valutalap (IMF) fő követelése ahhoz, hogy újabb hitelt nyújtson Ukrajnának. Az IMF küldöttsége kedden érkezett Kijevbe, hogy tárgyaljon a múlt héten hivatalba lépett új ukrán kormánnyal. A tárgyalásokat december 18-án fejezik be a tervek szerint.
A Nemzetközi Valutaalap 2011 márciusában állította le a 2010 júliusában indított, 15,5 milliárd dolláros hitelprogramot, mert az akkori ukrán kormány elutasította több népszerűtlen megszorító intézkedés bevezetését, köztük a lakossági gázár emelését. Áprilisban az IMF 17 milliárd dolláros hitelprogramot hagyott jóvá Ukrajna számára.
Jacenyuk rendkívül fontosnak nevezte az IMF-fel való együttműködést, ugyanakkor rámutatott arra, hogy a valutaalap hitele nem elegendő az ország pénzügyi, gazdasági stabilitásának megteremtésére, Kijev nemzetközi donorkonferenciát szeretne összehívni további pénzügyi támogatások kieszközlése érdekében.
A miniszterelnök a kormányülésen bejelentette, hogy nyílt pályázatot írnak ki európai uniós és amerikai befektetőknek az ukrán gázszállító rendszer és a gáztározók korszerűsítésében való részvételre. Jacenyuk szavai szerint a gázvezetékeket és a tározókat üzemeltető vállalatoknak továbbra is az ukrán állam marad a többségi tulajdonosa, a részvények legfeljebb 49 százalékát szerezhetik meg külföldi befektetők.
Jacenyuk közölte továbbá, hogy a kormány új gazdaságpolitikája keretében 1200 állami vállalat privatizációjának engedélyezésére tesz javaslatot a parlamentnek. A miniszterelnök szavai szerint jelenleg Ukrajnában a privatizációs tiltólistán mintegy 1500 állami vállalat szerepel. Hangsúlyozta, hogy ezek az állami cégek "politikai klánok fosztogatásának vannak kitéve", ezért tartja szükségesnek jelentős részük magánosítását.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve