A dél-koreai megfigyelők becslése szerint a 0,8 százalékos gazdasági növekedést elsősorban a 2010-es, 2,1 százalékos visszaesés után 5,3 százalékkal gyarapodott mezőgazdasági termelés és az építőipar táplálta. Az építőipar kibocsátása 3,9 százalékkal nőtt az egykori alapító államfő, Kim Ir Szen születésének századik évfordulójára indított kampányban. Az észak-koreai fővárosban, Phenjanban több tízezer új lakás épült.
Ezzel együtt a világtól elzárt, atomfegyverkezési programja miatt nemzetközi szankciókkal sújtott Észak-Korea változatlanul a világ egyik legszegényebb országa. Az észak-koreai kormány nem közöl adatokat a gazdaság alakulásáról, a dél-koreai központi bank becslése szerint az évi GDP egy főre jutó értéke 1200 dollár közelében lehet. (Összehasonlításul: Magyarországon az egy főre jutó GDP 14 050 dollár volt tavaly folyó áron az IMF nyilvántartása szerint, Dél-Koreában 22 778 dollár, Kínában 5414 dollár, az Egyesült Államokban 48 387 dollár.)
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve