Immáron másodszor rendezik meg Lengyelországban március 31. és április 2. a "Lengyelország láss többet - hétvége fél áron!" akciót - tudósított a gazeta.pl. A szlogenben szereplő ígéret nem túlzás: tényleg számos idegenforgalmi látványosságot a rendes ár feléért lehet megtekinteni.
A kampányt a sportért és az idegenforgalomért felelős szakminisztérium, illetve a Lengyel Turisztikai Szervezet szervezi közösen. Az akcióban 450 szálloda, étterem, színház, vár, menedékhely és más intézmény vesz részt. A régiós versenytársnál adott állami segítség különösen fájónak tűnik annak tükrében, hogy idén a magyar kormány nem támogatta haszonló jellegű - a részt vevő vendéglőkben fél áru kiszolgálást kínáló - torkos csütörtök rendezvényt.
Kapcsolódó
A lengyel akciókba bekapcsolódó 250 helyen 50 százalékkal olcsóbban lehet szállást találni, száz másikon a belépőjegy kerül a normálisnál sokkal kevesebbe. Jóval kedvezőbbek lesznek az éttermi árak és a közlekedési tarifák is.
A szakminisztérium létrehozott egy internetes oldalt, ahol az érdeklődők térkép segítségével megtalálhatják azokat a helyeket, amelyeknél kedvezményekre számíthatnak. Az első Lengyelország láss többet akciót 60 ezren használták ki. A rendezők arra számítanak, hogy idén ennél többen vesznek benne részt - elsősorban a hazai turisták.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve