Egy robbantás szétszaggatta az orosz vasút pályájának egy szakaszát az ukrán határ közelében - idézte a Moscow Times Vlacseszlav Gladkovot, a Belgorodi régió kormányzóját. Az esemény április 12-én délelőtt történt, azzal egyidejűleg, hogy számos Ukrajnával határos orosz régióban emelték a terrorkészültség szintjét.
A robbantásban senki nem sérült meg. A kormányzó Telegramon megjelent közleménye semmit sem árul el arról, hogy mi lehetett az esemény hátterében. Csak annyit írt még, hogy vizsgálóbizottságot állítottak fel az okok kiderítésére. Az arra közlekedő vasúti járatok utasait leszállították a szerelvényekről és buszokon folytathatták tovább az útjukat. Ezeket a vonatpótló járatokat a következő napokban is fenntartják.
A helyszínhez közeli Sebekino városában a hírek szerint reggel 7 órakor hallották a robbanást, majd két órával később evakuálták a gyerekeket a település óvodáiból - árulta el a város polgármestere a RIA Novosztyi hírügynökségnek. A belgorodi hatóságok ezt követően bejelentették, hogy önkéntes katonai egységeket szerveznek
Az ukrán katonai hírszerzés nem sokkal korábban arra figyelmeztetett, hogy az oroszok terrortámadásokat indíthatnak Oroszország területén azért, hogy Ukrajnát tegyék felelőssé ezekért, újabb indokot szolgáltatva a háború folytatására. Nagyon valószínű, hogy úgy állítják be ezeket, hogy az ukránok a bucsai és a kramatorszki mészárlások állnak bosszút - mondta egy ukrán illetékes. Korábban a belgorodi hatóságok azt állították, hogy ukrán helikopterek hajtottak végre támadást az orosz város olajdepója ellen.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve