Nagyon fájnak Oroszországnak a nyersanyagokból - mint például az olajból vagy a gázból - származó kieső bevételek és azok a nemzetközi szankciók, amiket számtalan vállalat és tucatnyi ország hozott meg az elmúlt hetekben - mondta csütörtöki parlamenti beszédében Robert Habeck, német gazdasági miniszter.
A Vlagyimir Putyinra és országára nehezedő nyomás ráadásul egyre nyilvánvalóbb és a szankciókból eredő gazdasági válságot már a lakosság is érzi - fogalmazott. Habeck szerint az idő nem Oroszország javára dolgozik, hanem az ország gazdasága ellen, ezért Moszkva "már nem bírja sokáig".
Annak ellenére azonban, hogy Németország és más országok is leállítják vagy fokozatosan megszüntetik az orosz energiaimportot, Moszkva olaj- és gázbevétele idén a 285 milliárd dollárt is elérheti, amely ötödével több mint 2021-ben. A Bloomberg Economics előrejelzése szerint az ország egyéb nyersanyagaiból származó bevételei azonban ellensúlyozzák a szankciók hatására befagyasztott 300 milliárd dolláros devizatartalékból eredő hiányt is.
Habeck szerint ugyanakkor az orosz gazdaságpolitikát térdre kell kényszeríteni, hogy véget érjen a háború, mint mondta: "az orosz gazdaságot gyökerestül kell elvágni".
Mindeközben az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium idén 8,8 százalékos esést prognosztizál, a borúlátó forgatókönyv szerint ez akár 12,4 százalék lehet.
Az ukrajnai háború már száz napja tart és jelenleg nem úgy tűnik, hogy az Oroszország elleni szankciók a katonai hadműveletekre is befolyással lennének. Oroszország jelenleg Ukrajna területének mintegy 20 százalékát tartja megszállva, 2603 települést kell az ukrán erőknek visszavenniük.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve