Az ellenzéki vezető vasárnap este tért vissza németországi gyógykezeléséből, miután nyugati országok laboratóriumi vizsgálatainak egybehangzó eredménye szerint augusztusban Oroszországban megpróbálták megmérgezni.
Navalnij válaszul a közösségi médiában még a tárgyalóteremből utcai tömegtüntetésekre szólította fel a híveit, mert szerinte a hatalom ettől "fél" a leginkább, és mert a tiltakozásnak ezt a formáját nem tudja figyelmen kívül hagyni.
Kapcsolódó
Leonyid Volkov, Navalnij támogatói regionális törzseinek vezetője a Twitteren közölte, hogy a megmozdulások időpontját szombatra tűzték ki.
A politikust vasárnap vette őrizetbe az orosz rendőrség a moszkvai seremetyjevói repülőtéren. Navalnij Berlinből érkezett vissza hazájába, ahol azt követően kezelték kórházban, hogy augusztusban több nyugati laboratórium megállapítása szerint Oroszországban megmérgezték. A Kreml tagadta, hogy köze lett volna az incidenshez.
Navalnij ellen az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) kezdeményezése alapján december 29. óta elfogatóparancs volt érvényben Oroszországban. A szolgálat múlt héten keresetet nyújtott be egy moszkvai bíróságon, amelyben indítványozta az úgynevezett Yves Rocher-ügyben Navalnijra kiszabott felfüggesztett börtönbüntetés letöltendővé változtatását.
Alekszej Navalnijt és öccsét, Oleget az Yves Rocher-ügyben 2014 decemberében csalás és pénzmosás címén ítélték el. Alekszejre három és fél év, öt évre felfüggesztett, az öccsére, Olegre pedig ugyanennyi időtartamú, de letöltendő börtönbüntetést szabott ki a bíróság. A vád szerint a fivérek 26,8 millió rubel kárt okoztak az Yves Rocher cég oroszországi leányvállalatának és további 4,5 milliót egy másik cégnek.
A Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat vasárnap este közölte, hogy a politikus a bíróság ítéletéig őrizetben marad. A politikai megmozdulások elleni hatósági fellépés megfigyelésére szakosodott OVD-Info szerint Moszkvában és Szentpéterváron a Navlnij hazatértekor, vasárnap 69 aktivistát és újságírót vettek őrizetbe az orosz hatóságok.
Az Európai Bizottság elnöke elítélte hétfőn Alekszej Navalnij letartóztatását
Ursula von der Leyen, és az orosz ellenzéki politikus azonnali szabadon engedésére és biztonságának szavatolására szólította fel az orosz hatóságokat. Hangsúlyozta: a politikai ellenzék fogva tartása nem egyeztethető össze Oroszország nemzetközi kötelezettségvállalásaival. Hozzátette, hogy továbbra is számítanak a Navalnij ellen elkövetett merénylet független szervek általi és alapos kivizsgálására.
Josep Borrell az EU kül-és biztonságpolitikai főképviselője ugyancsak hétfői közleményében felhívta a figyelmet hogy az orosz igazságszolgáltatás "átpolitizálása" véleménye szerint elfogadhatalan, és Navalnij jogainak tiszteletben tartására szólította fel az orosz hatóságokat. Felszólított továbbá, azon újságírok és állampolgárok haladéktalan szabadon engedésére, akiket azért tartanak fogva, mert a politikus letartóztatásáról tudósítottak, vagy mert támogatták őt. "Őrizetbevételük megerősíti azt a negatív folyamatot, amely folyamatosan szűkíti a független újságírás, az ellenzékiség, és a civil társadalom életterét az országban" - írta Borrell.
A főképviselő emlékeztetett, hogy az Európai Unió a lehető leghatározottabban elítélte Navalnij elleni novicsok katonai idegméreggel történő merényletet és hat személyre szankciókat vezetett be. Nyomatékosította, hogy az ügyet teljes átláthatósággal és a Vegyifegyver-tilalmi Szervezettel együttműködve, a lehető leghamarább ki kell vizsgálni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve