Az említett drónt egy 39 éves argentin férfi irányította, aki elvesztette uralmát az eszköz felett és az a 15. századi épület tetejének csapódott. A Carabinieri lefoglalta a kütyüt és feljelentették a turistát a Rómában érvényben lévő repülési tilalmi övezet szabályainak be nem tartása miatt - írja a portál.
2020-ban egy lengyel turista a Colosseum belsejében zuhant le drónjával, miután felszólították, hogy ne repüljön vele, míg a múlt héten két mexikói turistának a pisai ferde toronyba sikerült belevezetnie egy ilyen eszközt.
Szintén a Wanted is Rome írt arról még a második koronavírus-hullám elején, hogy Róma szeretné visszakapni a turistáit, de ha lehet, nem azokat, akik a szökőkutakban ugrálnak, belevésik a nevüket a Colosseumba és nem tisztelik a város kulturális örökségét.
Utóbbiakat nevezik szelfi-turistáknak, akiket nem érdekel egy-egy épület vagy műemlék története, hanem gyorsan lőnek pár fotót és tovább is állnak - jobb esetben rongálás nélkül.
A Uffizi Képtár igazgatója például az úgynevezett "lassú turizmus" híve, ami nem azt jelenti, hogy rápillantunk egy műtárgyra, kihúzzuk a bakancslistánko, hogy ezt is láttuk és tovább is állunk.
A római lakosokat sokan kritizálják azért, mert amíg a turista költi a pénzét, addig örülnek neki, ha pedig direkt vagy véletlenül kárt tesz egy műemlékben, akkor hirtelen ellenséggé válik, akit a közösségi média népe válogatott kínzásoknak vetne alá.
Ugyanakkor az is igaz, hogy a turisták elképesztő dolgokra képesek. 2020-ban például egy osztrák férfi egy szelfi kedvéért ráült egy gipszmodellre a Galleria Borghesében és letörte annak három lábujját. Az illető nem szólt a személyzetnek, hanem megpróbálta elrejteni a darabokat, majd elfutott. A rendőrség napokkal később bukkant a nyomára.
Szintén 2020-ban valaki felmászott Pompeji régészeti lelőhelyen lévő fürdőház tetejére, hogy szelfizzen egyet. Napokkal később a római rendőrség azon kapott két turistát, hogy a Trevi-kút lépcsőjébe vésik a nevüket egy-egy pénzérmével.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve