Összesen 1,3 millió romániai vendégmunkás tért haza tavaly, s többségük el is helyezkedett, jelentette be márciusban Florin Cîțu - írja a Maszol abban a cikkéből, amelyből kiderül, hogy a román kormány információi enyhén szólva pontatlanok. „Világos, hogy akik hazajöttek, lehetőségekre leltek Romániában, elsősorban az informatikai ágazatban” – mondta a kormányfő egy, a Financial Times gazdasági-pénzügyi napilapban megjelent cikkre hivatkozva.
Április vége felé már csak egymillió olyan vendégmunkás szerepelt a kormányzati kommunikációban, akik letettek arról, hogy külföldön keressék a boldogulást. „Van egy számunk, azonban ingadozik, mivel kezdődnek a szezonális tevékenységek. Körülbelül egymillió románról van szó” – nyilatkozta Raluca Turcan munkaügyi miniszter.
Van némi pikantériája annak, amikor a miniszterelnök és a szakminisztérium egy külföldön megjelent újságcikkre hivatkozik a romániai munkaerőpiacra vonatkozó információk kapcsán, ráadásul a szóban forgó cikk nem is létezik. A Financial Times nem közölt írást a román vendégmunkások járvány okozta mozgásáról, megtette ellenben a The Economist.
A Financial Times a Nagy-Britanniából 2020-ban a pandémia következtében távozó vendégmunkásokról írt, 1,3 millióra becsülve a létszámukat, de nem közölt adatokat ezen tömeg nemzetiségi összetételéről. A romániai Országos Munkaerő Ügynökségnél (ANOFM) 1889, külföldről hazaköltözött személyt vettek nyilvántartásba 2020 folyamán. Közülük 95-en elhelyezkedett, 207 fő ismét elhagyta az országot, mivel külföldön talált munkát.
Az idei év első három hónapjában további 1387 vendégmunkás tért haza, közülük 47 azóta már itthon dolgozik. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a valóságban ennél több korábbi vendégmunkás helyezkedett el Romániában, egy részük anélkül is találhatott munkát, hogy igénybe vette volna az illetékes hivatal szolgálatait.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve