A Romániában élők mintegy fele úgy véli, hogy pénzügyi helyzete romlott a tavalyi évhez képest, 38 százalékuk pedig pesszimista és a helyzet további romlására számít – derül ki a CEC Bank és a FinZoom.ro banki összehasonlító oldal együttműködésében végzett felméréséből, amit a Maszol idéz.
Az aggodalomra okot adó legfőbb tényező az energiaárak emelkedése – ezt a válaszadók 38,5 százaléka említette. A következő legfontosabb okok a világjárványok, valamint az élelmiszer- és az alapvető szükségletek ellátásának kockázatai, amit a megkérdezettek 14,6 százaléka tart aggasztónak.
Háttérbe szorult a háború
Az ukrajnai konfliktussal kapcsolatos aggodalmak, amelyek az előző negyedévben a második helyen álltak, az ötödik helyre estek vissza, míg a munkanélküliség kilátása a romániaiak mindössze öt százalékát aggasztja, a törlesztőrészletek kifizetésének nehézségei pedig 6 százalékukat.
Míg az első negyedévben a válaszadóknak csak 47 százaléka mondta azt, hogy havonta takarékoskodik, addig mostanra ez az arány 63 százalékra emelkedett. A többség szerény összeget tud félretenni: havi 300 lejnél kevesebbet 28,6 százalékuk, és 300 (24 ezer forint) és 600 lej közötti összeget 17,9 százalékuk.
Ugyanakkor 28,24 százalékról 36,95 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik azt állítják, hogy rendelkeznek olyan vésztartalékkal, amely három hónapig fedezi tudja kiadásaikat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve