Soós 2016-ban is indult már a tisztségért, de akkor szoros versenyben alulmaradt a várost 2000 óta vezető Dorin Floreával szemben - írja az Index a romániai helyhatósági választásról szóló összefoglalójában.
A román polgármester a mostani választáson nem indult újra, Claudiu Maiort, a baloldali Pro Románia párt jelöltjét támogatta. Ezzel a 2000-ben leköszönő Fodor Imre után újra magyar polgármestere van a legnagyobb - román etnikai többségű - székelyföldi városnak.
Kapcsolódó
"Együtt győztünk, közösen! Visszanyertük Marosvásárhelyt!" - jelentette be jóval vasárnap éjfél után a maszol.ro a független polgármesterjelölt. Soós Zoltán két nyelven, románul és magyarul tartotta meg a győzelmi beszédét. Köszönetet mondott mindazoknak, akik vasárnap bizalmat szavaztak neki, és arról biztosította Marosvásárhely román és magyar lakóit, hogy mindkét közösség érdekeit képviselni fogja a mandátuma alatt.
Az Index helyi lapok beszámolói alapján arról is ír, hogy Sepsiszentgyörgyön Antal Árpád szerzett újabb mandátumot. Székelyudvarhelyen szintén az eddigi polgármester, Gálfi Árpád újrázott. Kézdivásárhelyen Bokor Tibor, az eddigi RMDSZ-es polgármester győzött. Szatmárnémetiben Kereskényi Gábor az új polgármester, Kovács Jenőt az előrejelzések szerint ötödször is megválasztották Nagykároly első emberének, Szászrégenben pedig Márk Endre Dezső nyert. Kolozsváron Emil Boc eddigi polgármester nyert, a szavazatok mintegy 54 százalékával, őt közel 39 százalékkal Emanuel Ungureanu, az USR-PLUS jelöltje követi.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve