A tárcavezető a parajdi sóbányában tett látogatást abból az alkalomból, hogy elindítottak egy alkalmazást, amely a Hargita megyei turisztikai látványosság vendégeinek nyújt eligazítást - írja az MTI.
Az eseményen emlékeztetett arra, hogy a 2020 végén elfogadott új bányatörvény szabályait társadalmi vitára bocsátották, ez a jogszabály pedig különösen fontos a mostani helyzetben, mert lehetővé teszi, hogy bányakamrákban is tároljanak gázt.
Kapcsolódó
Romániának hiányosságai vannak ezen a téren, nincs elég gáztárolási kapacitása, ebben segíthetnek a bányavágatok, amelyekből gyorsan és bármikor felszínre lehet hozni az energiahordozót. A miniszter hozzátette, hogy ez a tárolási módszer 30 százalékkal olcsóbb, mint a szokványos tárolás.
Constantin Dan Dobrea, a román állami sóvállalat vezérigazgatója elmondta, hogy néhány milliárd köbméter tárolási kapacitással rendelkezik Románia a bányaterekben. Az előnyök között említette az alacsonyabb tárolási költségek mellett, hogy a vágatokból annyiszor lehet felhozni a tárolt gázt, ahányszor szükség van rá. Hozzátette: a klasszikus tárolókból maximum évente kétszer lehet kivenni a nyersanyagot.
Emellett megemlítette azt is, hogy ezekből a vágatokból könnyen és gyorsan felszínre lehet hozni az energiahordozót. Hozzátette, hogy valamennyi romániai sóbányának vannak erre alkalmas, jelenleg használaton kívüli üregei, a legmélyebbek a marosújvári bányánál levők, amelyeknek a mélysége meghaladja az 1200 métert.
Románia évi gázfogyasztása 11-12 milliárd köbméter gáz.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve