A tárgyalások során a szerkezeti reformok gyakorlatba ültetésére összpontosítanak majd, és kevésbé az államháztartás hiányra, mint ahogyan az eddigi megállapodások során történt - nyilatkozta Teodorovici a Reuters hírügynökségnek.
Romániának szeptemberben jár le sorozatban a harmadik hitelmegállapodása, amelyet az IMF-fel és az Európai Bizottsággal kötött.
A pénzügyminiszter nyilatkozata szerint Bukarest ezúttal az IMF-fel akar megállapodást kötni. Teodorovici leszögezte, hogy egy IMF hitelszerződés az Európai Bizottság részvétele nélkül is létrejöhet, hiszen különböző megállapodásokról van szó.
A miniszter közölte: a 2016-os évre 2,1 százalékos államháztartási hiányra számítanak, ha nem veszik számításba a kilátásba helyezett béremeléseket az állami szektorban. Amennyiben ezeket is beleszámolják, a deficit akkor is a bruttó hazai termék 3 százaléka alatt marad - tette hozzá.
Szeptember közepén Guillermo Tolosa, az IMF Romániáért és Bulgáriáért felelős képviselője közölte, hogy Románia hivatalosan még nem igényelt újabb hitelmegállapodást az IMF-től, miután a román kormány tagjai többször is jelezték ezt a szándékot.
Victor Ponta román miniszterelnök kedden hasznosnak nevezte egy újabb megállapodás megkötését a washingtoni pénzintézettel. Leszögezte, hogy erről politikai döntést kell hoznia a kormánykoalíciónak, és előtte még az államelnökkel, valamint az ellenzékkel is tárgyalniuk kell.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve