Nem sokkal az Ukrajna ellen indított orosz agresszió kezdete után kapott parancsot a francia Clement Torrent mérnök-ezredes arra, hogy katonáival építsen fel egy ezer fő ellátására képes bázist a NATO keleti frontvonalán, Oroszországgal szemben. Hat hónapot kapott arra, hogy Románia kellős közepén, az erdélyi Nagysink községben létrehozzák a támaszpontot. A Bloomberg riportja szerint gőzerővel folyik a munka és év vége előtt be is fejezik.
A parancsnok kétszáz fős francia, belga, holland csapatot irányít, és a nagy fagyok beállta előtt el akarja végeztetni a munka nagyját. Nagysink (Cincu) egyébként 260 kilométerre fekszik Bukaresttől. A bázist úgy tervezik, hogy rövid idő alatt ezerről ötezer fősre legyen bővíthető.
A helyiek nem bánják, hogy NATO-katonák érkeznek a lakóhelyükre, ugyanis a község meglehetősen szegény. Akinek van munkája, az átlag 3500 lejt keres (290 ezer forint) havonta, de a többség némi agrártevékenységből és állami segélyekből él.
Jobb későn, mint soha
Az Ukrajna ellen indított orosz invázió egy csapásra ráébresztette a NATO vezetőit, hogy elhanyagolták a katonai szövetség déli szárnyának megerősítését. Nem vették komolyan azokat a figyelmeztetéseket, amelyeket a 2008-as orosz-georgiai háború, majd a Krím félsziget 2014-es orosz annektálása után kaptak. Az oroszok Európa legszegényebb, viszonylag gyengén védett régiójában láttak esélyt befolyásuk kiterjesztésére.
Az elmúlt években az orosz hadsereg erősítette jelenlétét a Fekete-tenger környékén, beleértve ebbe a szárazföldi csapatok telepítését, a légvédelem modernizálását és a flotta korszerűsítését. Ez a térség a kiindulópontja az orosz befolyás erősítésének a Közel-Keleten, illetve még távolabb Afrikában – mondja Iulia Joja a washingtoni Middle East Institute kutatóintézet igazgatója.
Adódott Románia
Románia elhelyezkedésénél és tradicionális oroszellenes irányvonalánál fogva megfelelő helyszínt kínált a bázis létrehozásához. A 19 milliós országnak 640 kilométer hosszúságú közös határa van Ukrajnával, és már a háború előtt is ezer NATO-katona állomásozott a területén. A román történészről elnevezett Mihail Kogalniceanu katonai bázis a Fekete-tenger partján logisztikai tranzitállomásként szolgál a katonaságnak.
A Nagysinken épülő bázis alapvetően francia irányítás alatt áll majd miután átadjak. Szakértők szerint létrejötte egyszerre jelzi a NATO keleti tagállamainak felértékelődését és a katonai szövetség stratégiai gondolkodásának változását. A francia parancsnokok nem mulasztják el hangsúlyozni, hogy az embereik lesznek azok a francia katonák, akiket a legközelebb vezényelnek egy konfliktuszónához.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve