A választásokat a részeredmények szerint a jelenlegi parlamentben is legnagyobb frakcióval rendelkező, de tavaly óta ellenzékbe szorult Szociáldemokrata Párt nyerte 30 százalék körüli eredménnyel, vagyis az exit poll által előre vetített másfél százalékpontnál meggyőzőbb, öt százalékpontos előnnyel - írta az MTI.
Második helyen a Klaus Iohannis államfőhöz közel álló jobbközép Nemzeti Liberális Párt végzett, mely az eddig megszámolt voksok valamivel kevesebb mint 25,4 százalékát kapta.
A harmadik helyen a rendszerkritikus USR-PLUS szövetség végzett, amely a részeredmények alapján 14 százalékot összesített.
A választások legnagyobb meglepetéseként egy tavaly alakult ultranacionalista párt, a koronavírus-járvány idején vírustagadó összeesküvés-elméleteket terjesztő Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) is bejutott a parlamentbe, 8,7 százalékos eredménnyel.
Rajtuk kívül a 6,5 százalékon álló Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) lesz biztosan parlamenti képviselete.
Az exit poll becslésnek ellentmondva a részeredmények szerint sem 4,2 százalékos eredményre taksált Victor Ponta volt miniszterelnök vezette baloldali Pro Romania párt, sem a 4,6 százalékon álló Traian Basescu volt államfő által alapított konzervatív Népi Mozgalom Pártját (PMP) nem lépi át az ötszázalékos parlamenti küszöböt.
Az öt párton kívül - amelynek mind a képviselőházban, mind a szenátusban lesznek törvényhozói - 17 nemzeti kisebbségi szervezet könnyített eljárással juttatott egy-egy képviselőt a kétkamarás parlament alsóházába.
Romániában csaknem 5,8 millióan szavaztak, ami a belföldi névjegyzékben szereplők kevesebb mint 32 százalékát teszi ki. Külföldön, ahol kétnapos volt a szavazás 265 ezren voksoltak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve