Románia támogatja az európai integrációs folyamatot; egy széttöredezett Európában nem hiszünk - fejtette ki a román államfő.
Angel Merkel is az euróövezet egysége mellett foglalt állást cáfolván azokat a híreszteléseket, hogy Németország meg akarna szabadulni az euróövezet "bajkeverőitől".
Németországnak egyetlen célja van, abban a formában stabilizálni az euróövezetet, amilyenben most van. Célunk a versenyképesség növelése, a költségvetések kiegyensúlyozása - mondta a sajtótájékoztatón a német kancellár. Hiszünk abban, hogy az euróövezet képes teljesen visszanyerni szavahihetőségét, és ez minden egyes országra vonatkozik - tette hozzá.
A román államfő a sajtótájékoztatón kitért arra is, hogy Románia szívesen látja a német befektetőket a privatizációban, és megemlített néhány konkrét tervet: egyebek mellett három fontos hőszolgáltatót, a vasúti teherfuvarozó társaságot akarják magánkézbe adni.
Basescu elmondta, hogy Németország Románia legnagyobb kereskedelmi partnere, a kölcsönös áruforgalom tavaly 14 milliárd eurót tett ki. Romániában Németország harmadik legnagyobb befektető, a beruházások 2010 végén 4,4 milliárd eurót értek el.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve