A kormányfő szerint a minimálbér az éves infláció - 1,8 százalékra tehető - mértékénél valamivel nagyobb arányban, mintegy 3,1 százalékkal emelkedik 2021-ben, erről a szerdai ülésén fogad el határozatot a kormány. Szerinte ez egy kompromisszumos megoldás, ugyanis a koronavírus-válság által "leginkább sújtott" munkáltatók a hétfői egyeztetésen a minimálbér szinten tartását javasolták, a szakszervezetek pedig 7 százalék körüli minimálbér-emelést próbáltak elérni.
A tervezet szerint a romániai bruttó minimálbér jövőre 70 lejjel, 2300 lejre (171 ezer forint) emelkedik, ami 1386 lejes (103 ezer forint) nettónak felel meg Romániában.
Az új kormány 7 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal tervezi meg a jövő évi költségvetést. Citu szerint ez az érték nem fékezi a gazdaságot, de jelzi az új kormány elkötelezettségét a pénzügyi konszolidáció mellett. Bukarest idén 9,1 százalékos államháztartási hiányra számít, de egyes elemzők szerint a 10 százalékot is elérheti a deficit.
A december 23-án hivatalba lépett bukaresti jobbközép koalíciós kormány hétfői első ülésén a minisztériumok átszervezéséről fogadott el sürgősségi rendeletet. Az eddigi 16 helyett 18 minisztérium lesz, miután külön energiaügyi tárcát hoztak létre, és létrehoztak egy kutatási, innovációs és digitalizációs minisztériumot is, amely a távközlési területet is átveszi a közlekedési tárcától. A sürgősségi rendelet értelmében a két miniszterelnök-helyettes feladatkörét a kormányfő szabja meg.
Romániában az eddig kisebbségben kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetségből (USR) és a Szabadság Egység és Szolidaritás Pártjából (PLUS) összeolvadt USR-PLUS és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közösen alakított kormányt a december 6-i választások után a korábbi liberális pénzügyminiszter, Florin Citu vezetésével.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve