Az Ukrajna és az ukrán nép európai útjának támogatása címet viselő nyilatkozatot kedden ismertette Petru Filip, a szenátus és Borbély László, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke.
A két elnök aláírását viselő dokumentum leszögezi, hogy a parlament külügyi bizottságai teljes mértékben támogatják Ukrajna területi épségét, függetlenségét és szuverenitását. Aggodalmuknak adtak hangot az Ukrajnát ért "agresszió" és annak a térségre és egész Európára tett esetleges hatásai miatt. Elutasítanak az ukrán állam ellen irányuló bármely kényszerítő jellegű intézkedést, valamint gazdasági, politikai és katonai akciót, és kiemelték Oroszország felelősségét a krími helyzettel kapcsolatban.
A román parlament külügyi bizottságai sürgetik, hogy az ukrán válság mielőbbi rendezésén jóhiszemű intézkedésekkel és a nemzetközi jog elveinek és szabályainak tiszteletben tartásával dolgozzanak. Egyértelművé tették, hogy támogatnak valamennyi, mandátummal felhatalmazott, válsághelyzetek megelőzésére és kezelésére hivatott regionális és nemzetközi szervezetet abban, hogy az ukrán válság rendezése érdekében alkalmazzák a rendelkezésükre álló eszközöket.
Reményüket fejezték ki, hogy az ukrán parlament a lehető legrövidebb időn belül megteremti az ukrajnai nemzeti kisebbségek védelméhez és nyelvi jogainak biztosítása érdekében szükséges jogi keretet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve