A Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozó kormányfő szerint várhatóan ősztől lép hatályba az IMF-el és az Európai Unióval tervezett újabb hitelszerződés, és a következő két hétben már jelentős előrelépésre számítanak a tárgyalásokban a megállapodás feltételeiről. Jelenleg Bukarestben tartózkodik az IMF küldöttsége, amely az újabb szerződésről tárgyal a román hatóságokkal.
Ponta közölte, hogy szintén elővigyázatosságú típusú lesz az újabb szerződés, akárcsak a legutóbbi 5,4 milliárd euró értékű, amelyet Románia június végén zárt le sikeresen.
Kifejtette, a megállapodás nem tartalmaz majd annyi feltételt, mint az előző kettő, és főleg az állami vállalatok hatékonyságának növelésére, valamint a pénzügyi fegyelem konszolidálására összpontosít. Rámutatott: az újabb megállapodás lehetővé teszi, hogy a román gazdaságot előnyös feltételek mellett finanszírozzák a pénzpiacokról, és a nemzeti fizetőeszköz stabilitásának megőrzéséhez is hozzájárul. Ponta szerint a szerződés megkötése után várhatóan az alapkamatot tovább csökkenti a Román Nemzeti Bank. Az irányadó kamat jelenleg 5 százalék, ami rendszerváltás utáni rekord alacsony szintnek számít.
A miniszterelnök közölte, hogy az első félévben 2,4 százalékkal nőtt a román gazdaság a tavalyi év hasonló időszakához képest, és reményét fejezte ki, hogy a bruttó össztermék idei növekedése a kormány által tervezett 1,6 százalékhoz képest nagyobb lesz. A román statisztikai hivatal augusztus közepén teszi közzé a GDP alakulásának hivatalos, második negyedévi adatait.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve