A hétköznapi-hétvégi esetszámok jelentős ingadozása közepette a járványgörbe újabb tetőzését, illetve hanyatlását leginkább a heti esetszámok alakulása jelzi: péntek óta folyamatosan csökken az előző hét napon azonosított fertőzések száma. Heti összevetésben az utóbbi héten regisztrált 22 662 új eset 10 százalékkal elmarad a megelőző hét napon feljegyzett esetek számától - írja az MTI.
Romániában az egészségügyi veszélyhelyzet megszüntetése és a járványügyi korlátozások március 9-én történt hatályon kívül helyezése után kezdett ismét emelkedni a fertőzések száma, a járványgörbe átmeneti emelkedése azonban sem az áldozatok, sem a kórházi kezelésre szoruló koronavírusos betegek számában nem tükröződött.
Kapcsolódó
A szerdai jelentésben szereplő 14 újabb haláleset fele az utóbbi hét átlagának, az utóbbi héten pedig 25 százalékkal kevesebb áldozatot követelt a járvány, mint a megelőző hét napon.
A kórházak Covid-részlegein ápoltak számának csökkenő tendenciája valamelyest lassult, de nem fordult meg. Jelenleg 2587 fertőzött szorul kórházi kezelésre, és 395 súlyos esetet ápolnak intenzív osztályon. Ez azt jelenti hogy a kórházi telítettség kevesebb mint tíz százalékkal csökkent az utóbbi héten.
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint Romániában gyorsan véget érhet az év elején kezdődött ötödik, az omikron vírusvariánsnak tulajdonított járványhullám, amennyiben az újabb esetszám-csökkenés tartósnak bizonyul. A román közszolgálati televíziónak nyilatkozó tárcavezető elhárította azt a kérdést, hogy vajon lesz-e még hatodik hullám. Rafila azt mondta: nem szeret jóslatokba bocsátkozni, de Romániában is már csak "szokványos vírusos megbetegedésként" viszonyulnak a koronavírus-fertőzéshez. Hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy az egészségügyi hatóságoknak feladták volna az elővigyázatosságot és ne lennének tudatában felelősségüknek.
"Engem optimizmussal tölt el, hogy ez az ötödik hullám a következő hetekben véget érhet, és jómagam nem hiszem, hogy ismét korlátozó intézkedések bevezetésére kényszerülünk" - mondta a román egészségügyi miniszter.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve