A Reuters hírügynökség által megkérdezett elemzők 50,5 pontos BMI-adatra számítottak. A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált ágazat vagy alszektor növekedését, 50 pont alatti értéke pedig visszaesését jelzi.
Az amerikai feldolgozóipar teljesítménye 2009 augusztusa óta gyakorlatilag folyamatosan emelkedett. A növekedést és a visszaesést elválasztó 50 pont alatti értéket csak 2013 májusában (49,0) és 2012 novemberében (49,9 pont) mértek. A mostani, novemberi 48,6 pont több mint hatéves mélypontot jelent, ennél kisebb értéket utoljára 2009 júniusában mértek, akkor 44,8 ponton állt a mutató.
Az alindexek közül a termelés BMI-mutatója 49,2 pontra süllyedt az októberi 52,9 pontról, az új megrendelések mutatója pedig 52,9 pontról 48,9 pontra mérséklődött. Emelkedett viszont, méghozzá a legnagyobb mértékben, a foglalkoztatottsági mutató, amelynek értéke 47,6 pontról 51,3 pontra ugrott.
Az ISM jelentésében alapvetően az alacsony olajárakra és a dollár erősödésére vezette vissza a feldolgozóipari tevékenység visszaesését. A világgazdaság lassuló növekedése és a dollár erősödése visszavetette az exportot, az alacsony olajárak miatt pedig az energetikai cégek visszafogták beruházásaikat.
Az eltérő módszertannal dolgozó Markit Economics piackutató intézet szintén kedden tette közzé az amerikai feldolgozóipar BMI-adatai. A Markit beszerzésimenedzser-indexének értéke is csökkent, az októberi 54,1 pontról 52,8 pontra.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve