Az Airbnb internetes szállásszervező szolgáltatás jókora veszteséget, nettó 322 millió dollár (91,6 milliárd forint, egy budapesti vizes vébé ára) mínuszt könyvelt el 2019 első háromnegyed évében - vette át a Wall Street Journal hírét a Business Insider. Az ezt megelőző évet még 200 millió dollár nyereséggel zárták. A vállalat árbevétele 400 millió dollárral, 1,65 milliárd dollárra emelkedett, ám az átkozott költségek jobban nőttek.
Az újabb kiadások között szerepel például egy 150 millió dolláros tétel, amelyből a cég internetes technológiájának biztonságát javították, emellett többet költöttek az értékesítés támogatására és a marketingre. A cégnek hárommilliárd dollár készpénz pihen a számláján, és sok befektető úgy látja, hogy a hasonlóságok ellenére megbízhatóbb üzleti modellel rendelkezik, mint például a Uber közösségi taxiszolgáltatás.
Az Airbnb az elmúlt évben azt kommunikálta, hogy 2020-ban bevezetik a cég részvényeit a tőzsdére, ám a gyenge eredmény tükrében ezt inkább csak az év harmadik negyedében történhet meg. A késlekedéshez hozzájárul a koronavírus-járvány is, amely visszavetette az Airbnb ambiciózus kínai terjeszkedési terveinek végrehajtását.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve