A német statisztikai hivatal (Destatis) kedden azt közölte, hogy a szezonálisan, az ár- és naptári hatással kiigazított adatok szerint 1,2 százalékkal esett vissza az ipari termelés havi szinten. Ez 2014 augusztusa óta a legnagyobb mértékű csökkenés volt.
Tavaly novemberben szerényebb, 0,1 százalékos csökkenést regisztráltak, míg októberben 0,5 százalékos növekedést. Elemzők 0,4 százalékos havi növekedésre számítottak decemberre.
Decemberben a feldolgozóipari termelés 1,1 százalékkal, az energiatermelés 3 százalékkal, a fogyasztási cikkek termelése 1,4 százalékkal, az építőipari termelés pedig 0,2 százalékkal csökkent.
A külker is csalódást okozott
Nem úgy alakult a német külkereskedelem decemberben, ahogy azt a szakértők várták, különösen a kivitelre vonatkozó adat esetében. A német statisztikai hivatal, a Destatis kedden azt közölte, hogy decemberben az export 1,6 százalékkal esett a szakértők által becsült 0,5 százalékos növekedés helyett. Eközben az import ugyancsak 1,6 százalékkal zsugorodott, miközben az elemzői várakozások átlagában jóval szerényebb, 0,5 százalékos csökkenés szerepelt. Decemberben 18,8 milliárd eurós német külkereskedelmi többlet alakult ki a novemberi 20,5 milliárd eurót követően.
Megfigyelők szerint a decemberi adatok azt jelzik, hogy Európa legerősebb gazdaságát is befolyásolja a kínai és a más feltörekvő országok gazdasági növekedésének lassulása. A Destatis kedden azt is bejelentette, hogy Németország a tavalyi évet rekordmagas, 247,8 milliárd eurós külkereskedelmi többlettel zárta az egy évvel korábbi 213,6 milliárd euró aktívum után.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve