A terepről ellenőreik jelezték, hogy két helyi tojástermelő is tiltott szert használt saját telepén, ezért úgy döntöttek, minden termelőtől mintát vesznek az elkövetkező időszakban - mondta Matjaz Gucek, az állategészségügyi hivatal munkatársa a csatornának. (Tojásvész: termékkivonás és feljelentés Magyarországon.)
A fipronil felbukkanása meglepetésként érte a szlovén állategészségügyi hivatalt, mert korábban, amikor Európa több országa is érintett volt a tojásbotrányban, Szlovéniában nem találtak szennyezett tojást helyi termelőknél, mindössze néhány külföldről származó tojásban mutatták ki a szert, de azokat azonnal kivonták a forgalomból.
Szlovéniában évi 390 millió tojást dobnak piacra szlovén termelők, ami kielégíti a hazai keresletet, de import tojás is található a polcokon.
Az első hírek augusztus 2-án jelentek meg arról, hogy holland tojástermelő telepeken, valamint német és belga tojásüzemekben fipronilt tartalmazó rovarirtó szerrel kevert fertőtlenítőszert használtak, később kiderült, hogy az Európai Unió országainak több mint a felében találtak fertőzött tojásokat.
A fipronilt elsősorban növényvédő szerekben, valamint állatgyógyászati készítményekben alkalmazzák hatóanyagként, élősködők, bolha, tetű és kullancs irtására. Emberi fogyasztásra szánt állatok kezelésére azonban nem alkalmazzák, mivel nagy mennyiségben a szervezetbe kerülve máj-, pajzsmirigy- vagy vesekárosodást okozhat.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve