A csoport csütörtökön hajnalban közzétett értékelése szerint a német egy stabil és versenyképes gazdaság, amely már bizonyította, hogy képes megbirkózni súlyos gazdasági és pénzügyi sokkokkal. Így volt ez annak idején az ország újraegyesítésekor, de Németországnak a 2009-es recesszión is sikerült felülkerekednie - indokolt a S&P. A most megerősített stabil kilátás azt jelenti, hogy Berlinnek egyelőre nem kell a leminősítés veszélyétől tartania ennél a hitelminősítőnél.
A Moody's Investors Service - a világ legnagyobb hitelminősítője - nemrég viszont a leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Németország lehetséges legjobb, - a háznál "Aaa"-val jelölt - kormánykötvény osztályzatának kilátását. A döntést az euróövezeti adósságválság "egyre bizonytalanabb" kimenetelére, a görög eurótagság megszűnésének megnövekedett rizikójára és más valutauniós tagállamok kényszerű külső megsegítésének ugyancsak növekvő kockázatára hivatkozva hozta meg.
csak halovány növekedésre lehet számítani
Kedvező "ítélete" ellenére az S&P mostani jelentésében ugyanakkor azt jósolta, hogy a német hazai össztermék (GDP) növekedése 2012-ben 1 százalékra lassul, 2013-ban pedig 3 százalékos lesz a 2010-hez és 2011-hez képest, és azután is csak "halvány" növekedésre lehet számítani. Az eurózóna válsága és a kormány fiskális politikája gyengíti a fogyasztói bizalmat, így a német fogyasztás csak kevéssé fog növekedni.
Az S&P szerint a német költségvetési hiány a GDP 1 százalékához közelít ebben az évben, majd tovább csökken. Az államadósság mértéke 2013-ig továbbra is 80 százalék fölött marad, de 2015-re 77 százalékra csökken.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve