A republikánus oldalon egyszerű volt a döntés: Donald Trumpnak már nincs pártbéli vetélytársa, így valamennyi keddi előválasztáson ő nyert. Az első eredmények New Jerseyből, aztán Dél-Dakotából és Új-Mexikóból érkeztek. A Trumpra leadott voksok aránya magas: New Jerseyben a választók 83 százaléka, Dél-Dakotában 67,5 százaléka, Új-Mexikóban csaknem 73 százaléka támogatta őt.
A demokrata elnökjelölt-aspiránsok közötti versenyben New Jerseyben hirdettek először eredményeket, ahol az előválasztást Hillary Clinton volt külügyminiszter fölényesen nyerte meg, a voksok 63,6 százalékát szerezve meg, míg Bernie Sanderst a választók 36,4 százaléka támogatta. Észak-Dakotában viszont a vermonti szenátor győzött, méghozzá jelentős előnnyel: a választók 63,3 százaléka döntött mellette, míg Clinton csak a szavazatok 26,3 százalékát tudta megszerezni.
Kapcsolódó
A keddi előválasztások még nem zárultak le - a legtöbb delegátust küldő Kaliforniában az időeltolódás miatt még tartott a választás -, amikor a New York államban lévő Westchesterben Donald Trump elmondta győzelmi beszédét.
A republikánusok várható elnökjelöltje ezúttal nem szabadon, hanem súgógép segítségével beszélt, s a gondosan felépített beszédben magát az átlag-amerikaiért küzdő elnökjelöltnek állította be. "Abban a megtiszteltetésben van részem, hogy az idén ősszel győzelemre vezethetem a Republikánus Pártot. Emberek, ezt meg is csináljuk! Tisztában vagyok ennek felelősségével, és ígérem, soha nem hagylak cserben benneteket" - mondta Trump, majd hozzátette: úgy cselekszik majd, hogy a republikánusok büszkék lehessenek a pártjukra.
Még a kaliforniai választási eredmények közzététele előtt elmondta győzelmi beszédét Hillary Clinton is, aki erre az estére Brooklynban rendezte be választási központját. A volt külügyminiszter a demokraták elnökjelöltjének nyilvánította magát, és hangsúlyozta jelöltsége történelmi jelentőségét. "Először fordul elő országunk történelmében, hogy nőt jelöljön a nagy pártok egyike. Ennek az estének a győzelme azonban nem egyetlen embernek köszönhető, hanem nők és férfiak egész nemzedékének, amely küzdött és feláldozta magát, hogy lehetővé tegye ezt a pillanatot" - fogalmazott a mintegy félórás beszédben.
Clinton jelképesen kezet nyújtott vetélytársának, Bernie Sanders vermonti szenátornak is. "Gratulálok Sanders szenátornak a különleges kampányáért, amellyel választók millióit, különösen a fiatalokat lelkesítette" - mondta Clinton, s azonnal hangsúlyozta azt is, hogy az a program, amelyről Sanders a kampányában beszélt - a minimálbér emelése vagy az egyenlőtlenségek megszüntetése -, egyúttal az egész Demokrata Párt programja is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve