A stanraeri projekt mögött álló Kite Power System kicsiben már bemutatta az erőmű működését Essexben. Most pedig egy 500 kilowattos rendszert terveznek építeni a dél-skóciai város mellé, amire már meg is kapták az engedélyt. Az Egyesült Királyságban ez lesz az első nagy sárkányerőmű, míg a világon a második, mert Olaszországban már létrehoztak egy hasonlót egy kutatás keretein belül.
A sárkányok 450 méter magasan egy nyolcas alakzatot megtéve repülnek majd, és miközben az égbe emelkednek egy kötelet húznak magukkal, ami elfordít egy turbinát, ami energiát termel. A sárkányok párosával dolgoznak: amikor az egyik felrepül, a másik leereszkedik, így folyamatosan tudnak termelni.
Egy teljes méretű sárkány 40 méter széles lesz, és 2-3 megawatt villamosenergiát tud majd termelni, ami lényegében egy 100 méter hosszú hagyományos turbina teljesítményének felel meg.
A projekt vezetői remélik, hogy 2025-re több száz megawattos kapacitást tudnak majd kiépíteni.
Skócia az egyik legszelesebb hely a szigetországban, évi 10 napra becsülik csupán azoknak a napoknak a számát, amikor nem tudnak majd energiát termelni a sárkányok.
A zöld technológiákba milliárd dollárokat fektető Bill Gates is lát rá esélyt, hogy a sárkányenergia csodát tesz majd a világgal. A projektet egyébként a Royal Dutch Shell és a brit kormány is támogatja.
Ebben a videóban megnézhetik, hogy működik a rendszer:
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve