Egyelőre nem olyan vészes a brexit, mint amilyennek várták - mondják az Egyesült Királyságban élő lengyelek a kilépés első évfordulóján az onet.pl riportja szeirnt. Kevesebb a zöldség és a gyümölcs és gondok vannak a csomagok küldésével, de ezek a legfőbb problémák, legalábbis nekik. Ugyanakkor a koronavírus-járvány okozta tragédiák nyilván kisebbítették is a gondokat.
Az igazi brexit valójában nem egy éve, hanem idén január elsején kezdődött, mondja egy lengyel férfi, aki 15 éve Nagy-Britanniában él. Szerinte még nem lehet annyira érzékelni a problémákat, a java még hátravan. Nem hatott negatívan az életére - mondta egy másik lengyel. De lehet, hogy ez a járvány után megváltozik. Ha majd lehet utazni, előfordulhat, hogy más lesz a helyzet.
Amit egyértelműen látni lehet, hogy az üzletek polcain kevesebb a zöldség és a gyümölcs, bár az is lehet, hogy akik vásárolnak, azok a járvány idején többet halmoznak fel. Igaz, akkor a boltok többet is rendelhetnének, de nem teszik, mivel nekik jut a zárva tartó vendéglátóhelyeknek szán áru. Az élelmiszerek valamivel drágábbak, de az onet.pl beszélgetőtársai hangsúlyozzák, hogy ez minden év elején így van. Január elsejétől az Észak-Írországba tartó termékeket ellenőrzik, így - elkerülendő a késlekedést - több cég átirányította friss termékeit Nagy-Britanniába.
Ugyanakkor a kint élő lengyelek érzik, hogy a vámellenőrzések miatt mennyivel nehezebben lehet például Lengyelországból behozni a csomagokat, termékeket. Van aki azt mondja, hogy a brexit pozitívan hatott az életére, mert arra kényszerült, hogy elhagyja Nagy-Britanniát, azért, hogy az unióban folytassa pályafutását vendégmunkásként.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve