A sertés szívbillentyűket évtizedek óta sikeresen használják az embereken. Beleikből vérhígítót állítanak elő, bőrük égési sérülések kezelésénél segít, szaruhártyájuk a látás helyreállítására szolgál.
Most tudósok ideiglenesen egy vesét kapcsoltak egy emberi szervezethez és megfigyelték, ahogy az működni kezd. Ehhez ugyanakkor egy génszerkesztett állat veséjére volt szükség, enélkül ugyanis a vese kilökődött volna - olvasható a portálon.
A kísérlethez egy már elhunyt, de lélegeztetőgépen tartott nő testét használták. A család azért egyezett bele ebbe, mert az elhunyt korábban szerette volna, hogy szerveit donációra használják, de azok nem voltak erre alkalmasak. Az illető egyébként 3 éve már kapott egy donor szívet, méghozzá egy hepatitis-C-ben szenvedő emberből. Akkor azért fogadta el a szervet, mert a várólista nagyon hosszú volt.
Etikai kérdések merülnek fel
Az állati transzplantációs kísérletek évszázadokra nyúlnak vissza, korábban főemlősökkel próbálkoztak, de a közfelháborodás miatt ma már a sertések adják a kutatás fő irányát.
Több biotechnológiai vállalat is versenyben van, hogy megfelelő sertésszerveket fejlesszen ki transzplantációra, annak érdekében, hogy enyhítse az emberi szervhiányt. Az Egyesült Államokban több mint 90 ezer ember áll sorban veseátültetésre. Naponta 12-en halnak meg várakozás közben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve