Donald Trump amerikai elnök ugyanis pénteken vette át Szabó megbízólevelét, tíz másik ország új nagykövetével egyetemben - számolt be a portál.
Az előző magyar nagykövetet, Szemerkényi Rékát tavaly hívták vissza. A korábbi hírek szerint a kormányban volt, aki nehezményezte, hogy az atlantista Szemerkényi Réka, a diplomáciai csatornákat nem használta ki eléggé, hogy az amerikai külügyminisztériumot "kellőképpen tájékoztassa" a lex CEU-ról, a felsőoktatási törvény módosításáról és megvilágítsa az amerikai State Department számára, hogy egy legitim és nem diszkriminatív szabályozásra készül az Orbán-kabinet.
Szabó László korábban a Teva izraeli gyógyszergyár magyarországi érdekeltségét vezette, de volt már különböző vezető pozíciókban egészségügyi cégeknél Új-Zélandon, Nagy-Britanniában és az USA-ban is, majd 2014-ben lett államtitkár a külügyben.
Egy korábbi interjúja alapján Szabó nemcsak szereti, hanem kiválóan ismeri is az Egyesült Államokat. Az Ely Lilly amerikai gyógyszergyártó óriáscég hr-igazgatójaként évekig Indiana szövetségi államban dolgozott. Az elmúlt három évben pedig - a külgazdasági és külügyi tárca parlamenti államtitkáraként - rendszeresen tárgyalt, egyeztetett és megállapodást kötött az amerikai gazdasági-üzleti élet legfontosabb szereplőivel.
Today Ambassador László Szabó MD presented his credentials to President @realDonaldTrump in a ceremony in the Oval Office of the White House pic.twitter.com/SNQh6FEsLx
- Hungarian Embassy DC (@HungaryinUSA) 2017. szeptember 8.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve