Kegyelmet kaphat több ezer ember, akiket évszázadokkal korábban bíróság elé állítottak és kivégeztek boszorkányság vádja miatt- írja az Euronews.
A többnyire nőket érintő boszorkányság témaköre és kriminalizálása erősíti a nemi sztereotípiákat a modern korban, ezért ez a lépés elősegítheti a meglévő nemi és patriarchális attitűdök eltűnését - véli Natalie Don, skót parlamenti képviselő.
Don parlamenti felszólalásában köszönetet mondott a "Skócia boszorkányai" csoportnak is, akik régóta azért kampányolnak, hogy az 1563 és 1736 között boszorkánysággal megvádolt nők és férfiak hivatalos bocsánatkérést és nemzeti emlékművet kapjanak.
Történészek szerint mintegy 3837 embert érinthet a 200 évig érvényben lévő boszorkánytörvény. Ez idő alatt ugyanis a boszorkányság halálos bűncselekménynek számított, az elítélteket megfojtották és máglyán égették el, ráadásul a gyanúsítottak kétharmada erre a sorsra jutott - írja a portál.
A gyanúsítottakat bebörtönözték, kínozták és a nők nem szólalhattak fel saját védelmük érdekében. A kínzás egyik formájaként az alvásmegvonást alkalmazták, de sokszor előfordult, hogy tűkkel szurkálták őket, hogy megtalálják testükön az ördög jelét.
Különösen brutális boszorkányüldözés az 1566-tól 1625-ig uralkodó VI. Jakab skót király uralkodásához köthető, aki a téma "szakértőjének" vallotta magát. Meg volt győződve arról, hogy felesége ellen boszorkányok fogtak össze és ezért több királyi flotta is elsüllyedt. A törvényt végül 1736-ban megváltoztatták.
Don szerint a boszorkánypereknek a mai napig érezhetők a hatásai: a nők több mint 200 éven keresztül féltek, nem mertek hangot adni véleményüknek, amely hatással volt a pszichéjükre, és ez a félelem tovább öröklődött a gyermekeikre is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve