Nicola Sturgeon vasárnap hivatalos levelet is küldött az ügyben Boris Johnson brit miniszterelnöknek. Ebben kifejtette: a skót üzleti munkáltatók fele, a szociális ellátást nyújtó szervezetek 90 százaléka nem tudja teljesíteni az új brit bevándorlási rendszer által a külföldi munkavállalók alkalmazásához megszabott éves bérminimumot - írta az MTI.
A konzervatív párti brit kormány az Európai Unióból és az unión kívüli országokból érkezőkre egyformán érvényes, pontozásos elbírálásra alapuló bevándorlási szabályozást kíván életbe léptetni a brit EU-tagság január 31-i megszűnése után kezdődött 11 havi átmeneti időszak lejártával, vagyis 2021 januárjától, minimum 25 600 font (több mint 10 millió forint) éves javadalmazást előírva a külföldiek alkalmazásának engedélyezéséhez. (Igaz ugyanakkor, hogy ha a felkínált éves bérezés ettől elmarad, más kritériumok teljesítésével pótolható a kieső pontszám, például akkor, ha a külföldi munkavállaló hiányszakmaként meghatározott munkahely betöltésére - például kórházi ápolói állásra - jelentkezik.)
Külön skót vízumot javasolnak
Nicola Sturgeon a brit kormányfőnek küldött levelében hangsúlyozza: a skót gazdaság számos szektora egyértelműen azon az állásponton van, hogy a szabad munkaerő-áramlás nagy-britanniai érvényesítésének megszüntetése nem szolgálja Skócia érdekeit. Ez mindenekelőtt a világszínvonalú skót étel- és italgyártó ágazat, az építőipar és a vendéglátó szektor esetében igaz.
Sturgeon felveti a külön "skót vízum" bevezetésének lehetőségét e probléma áthidalására. A skót kormány ezt az elképzelést már korábban is előterjesztette. Ennek lényege az lenne, hogy a Skóciában letelepedni kívánó külföldiek munkavállalási folyamodványait közvetlenül a skót hatóságok vennék át és bírálnák el, ugyanakkor a kérelmeket a brit bevándorlási hatóságoknak is elküldenék biztonsági ellenőrzésre.
A skót miniszterelnök üzleti vezetők társaságában személyesen kívánja felkeresni Boris Johnsont, hogy előterjeszthesse neki az önálló skóciai bevándorlási rendszer mellett szóló érveket.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve