Sótömböt találtak a kolozsvári metró tervezett nyomvonalán a beruházás megvalósíthatósági tanulmányán dolgozó konzorcium munkatársai - írja a Maszol. Silye Lóránd geológus, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem geológiai intézetének adjunktusa szerint a szakemberek számára egyáltalán nem meglepő az, hogy a szóban forgó övezetben egy sótömböt találtak. Elmondása szerint régebbi publikációk is utaltak már a sókészlet meglétére.
A szakértő szerint a só több okból is problémás lehet a tervezett beruházás számára. Nem lehet tudni, hogy stabil marad-e, ha megbontják, ráadásul a metrószerelvények folyamatosan erős rezgéseket fognak kelteni. Még nagyobb problémát jelent, hogy a víz oldja a sót. Ha a megbontott sórétegbe víz kerül, hatására üregek alakulnak ki, melyek idővel beomolhatnak. Ennek megelőzésére, az átfúrást követően a sóréteget hermetikusan el kell majd zárni a víztől. Komoly kihívást jelent műszaki szempontból az is, hogy a só erősen korrozív, a tordai bányában jól látható, hogyan teszi tönkre a fémet.
Kapcsolódó
"Nem tudom, hogy vezettek-e valahol sóban metrót, természetesen nem állítom, hogy nem, s azt sem, hogy technikailag kivitelezhetetlen" - jelentette ki Silye Lóránd.
A sajtóban megjelentek olyan információk, hogy a sótömb miatt megváltoztatják a metró nyomvonalát, azonban ez nem az első számú opció - mondta a Maszolnak Oláh Emese alpolgármester. Az önkormányzat kérte az előtanulmány elkészítésével megbízott cégeket, hogy 60 napon belül nyújtsanak be javaslatot arról, milyen műszaki lehetőségek kínálkoznak az adott körülmények között.
Szakemberek becslései szerint a 14,4 kilométeresre tervezett kolozsvári metró kivitelezése 128 hónapot, közel 11 évet vesz majd igénybe, s közel 1 milliárd euróba kerül. Dan Tarcea alpolgármester szerint valószínű, hogy a nyomvonalon található sótömb miatt nőnek a költségek, de nem számottevő mértékben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve