A magam részéről változatlanul a kamatstabilizáló politika folytatását tartom fontosnak, persze a mindenkori körülményektől függően. Egy kamatvágást nem tartok túl valószínűnek" - mondta, hozzátéve, hogy a kamatemelés egyre távolodó lehetőségének tükrében a kamatok stabilizálódását tartja a legvalószínűbb forgatókönyvnek. A kamatvágást csak a gazdasági növekedési ütemének lassulása tenné szükségessé, Lengyelország növekedési kilátásai azonban jók.
A lengyel gazdaság a - a beszerzésimenedzser-index legutóbbi csökkenése ellenére is - jó makrogazdasági adatokat produkál, amit a beruházások elsőn egyedévi növekedése is alátámaszt. az alacsony inflációs ráta pedig elsősorben külső tényezőknek, például élelmiszeráraknak, illetve egyszeri tényezők bázishatásának tulajdonítható - mondta a monetáris tanács tagja. A testület júliusi kamatdöntő ülésén minden valószínűség szerint a kamattartás mellett kötelezi el magát a harmadik negyedév végéig - jelezte, hozzátéve, hogy erről azonban "a végleges döntés júliusban születik majd meg".
A monetáris politikai elkötelezettség (forward guidance) határidejét mindazonáltal a testület júliusban valószínűleg nem hosszabbítja meg. Hosszú ideig ezzel az eszközzel igyekeztük fenntartani a kamatstabilitást. Ezt valószínűleg most nem hosszabbítjuk meg, hogy nagyobb mozgásterünk lehessen a monetáris eszközök alkalmazásában - mondta Zielinska-Glebocka. Ez nem jelenti sem azt, hogy azonnal emelni vagy csökkenteni fogják a kamatlábat, sem azt, hogy letérnének a kamatstabilitást fenntartó politikai pályáról.
A lengyel jegybank júniusi kamatdöntő ülésén tartózkodott minden olyan megfogalmazástól, ami a kamatok harmadik negyedéven túli stabilan tartására utalt volna.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve