Kevesebbet költöttek ruhára és autóra, ám a közgazdászok bíznak abban, hogy a feszes munkaerőpiacnak köszönhetően a fogyasztói kiadások hamarosan egyre erősebb ütemben fognak emelkedni.
A gazdasági minisztérium szerdán közölt adatai szerint éves összevetésben 1,9 százalékkal növekedett a kiskereskedelmi forgalom júliusban az előző havi 2,2 százalék után. Már a kilencedik egymást követő hónapban mértek éves szinten bővülést, ráadásul a júliusi mérték meg is haladta az elemzői előrejelzések 1,1 százalékos mediánját.
Kapcsolódó
Júniushoz képest is nőtt - 1,1 százalékkal - a kiskereskedelmi forgalom, jócskán meghaladva a júniusban mért 0,2 százalékot, illetve az elemzők által várt 0,3 százalékot.
A szigetország teljes gazdasági teljesítményének 60 százalékát teszi ki a privát fogyasztás. (Emelkedett a japán export)
Egyes elemzők attól tartanak, hogy az augusztus gyenge hónapnak bizonyulhat, mivel a heves esőzések miatt sokan otthon maradtak. Ráadásul a fogyasztók bizalmát alááshatja az észak-koreai rakétakísérletek miatti feszültség is.
A japán gazdaság két éve a leggyorsabb ütemben nőtt az idei második negyedévben. Az előző negyedévihez képest 1,0 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az első negyedévben mért 0,3 százalék után. Éves összevetésben 4,0 százalékkal nőtt a gazdaság április-júniusban, míg január-márciusban 1,5 százalékkal.
A növekedés motorja a belső fogyasztás és a tőkeberuházások emelkedése volt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve