Úgy tűnik, a britek sovány zsebbel hagyják el az Európai Uniót - kezdi a Credit Suisse vagyonszámításának ismertetését a CNN Money. Legalábbis sokkal karcsúbb bukszával, mint amilyennel korábban rendelkeztek. A bank számításai brutális vagyonvesztésről tanúskodnak.
A brit háztartások vagyona összesen 1,5 ezer milliárd dollárral (ezt meg sem kíséreljük forintban kifejezni - a szerk.) csökkent közvetlenül azért, mert az Egyesült Királyság szavazóinak többsége júniusban úgy döntött, hogy a szigetország hagyja el az Európai Uniót.
Mindenen buktak
Az 1,5 ezer milliárdos veszteség azt jelenti, hogy az emberek az elmúlt 12 hónapban elvesztették vagyonuk tizedét - állítják a Credit Suisse elemzői. A háttérben elsősorban a font drasztikus értékvesztése áll. A brit valuta árfolyam 15 százalékkal csökkent a Brexit-népszavazás óta.
A veszteségbe beleértendő a lakosság pénzügyi befektetésekben lévő pénzének értékvesztése, illetve ingatlan vagyonának árcsökkenése is. A szakértők levonták ebből a felvett hitelek értékének mérséklődéséből fakadó nyereséget.
Brutális különbség
Csak Argentína, Egyiptom, Mexikó, Oroszország és Ukrajna lakói szenvedtek el százalékban mérve ennél nagyobb csapást egy év alatt. Eközben Kolumbia és Törökország lakói is jobban jártak a briteknél.
A Credit Suisse szerint a világ egésze sem teljesített túl jól az elmúlt egy évben. A világtársadalom összvagyona 1,4 százalékkal emelkedett, ami megegyezik a népesség bővülésével. Az ázsiai és csendes-óceáni térség - kivéve Kínát és Japánt - teljesített a legjobban: itt 6,5 százalékkal nőtt az emberek vagyona.
Európa, Latin-Amerika és Afrika lakói lejtőre kerültek. Eközben az egyenlőtlenségek továbbra is kiáltóak. A világtársadalom hierarchiájának alsó 50 százalékában élők a globális vagyon egy százalékával rendelkeznek, miközben a felső tizedé a vagyon 89 százaléka.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve