A konzervatívok a 208 szenátusi helyből a választásokon 124-et szereztek meg, ezzel továbbra is biztosított stabil fölényük, noha 12 mandátumot vesztettek az előző ciklushoz képest. A második legtöbb képviselője a szocialista pártnak lesz, a most elnyert 47 mandátumuk csak eggyel kevesebb, mint amennyi eddig volt.
A baloldali Podemos (Képesek Vagyunk Rá) 9 politikust delegálhat, míg 6-6 képviselőt küldhet a katalán Demokrácia és Szabadság párt, a Baszk Nemzeti Párt (PNV) és a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC). A szenátusba összesen 12 párt jutott be, 5-tel több, mint a négy évvel ezelőtti választásokon.
Kapcsolódó
A sajtóban megjelent értékelések szerint a szenátusi abszolút többség könnyít a PP nehéz helyzetén, amelyet az okoz, hogy önállóan nincs stabil kormányzóképes többsége a parlamentben. Az alsóházban elfogadott, a PP által nem támogatott törvényeket a felsőházban így akár blokkolhatja is a konzervatív párt.
Az ABC című konzervatív napilap példaként említi az alkotmány reformját, amelyet a szocialista párt, a baloldali Podemos és a Ciudadanos nevű liberális középpárt is az új parlamenti ciklus egyik első tennivalójaként határozott meg, és amelyet a PP eddig nem támogatott. Mivel egy ilyen módosításhoz a képviselőház és a szenátus háromötödös többsége kell, utóbbiban a konzervatívok meg tudják akadályozni a módosítás elfogadását.
A kialakult helyzet miatt a szenátus szerepe minden korábbinál jobban felértékelődhet a következő parlamenti ciklusban - véli a napilap.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve