Nadia Calvino gazdasági és María Jesús Montero pénzügyminiszter ismertetése szerint a törvényjavaslat az államháztartási hiány csökkentésének és a szociális kiadások növelésének igényét egyesíti. Utóbbi az összes kiadás 57,3 százaléka, több mint 209 milliárd euró, és egyebek mellett 1,6 százalékos, inflációkövető nyugdíjemelést, 22 százalékos minimálbéremelést, továbbá a gyermek születése után járó apasági szabadság nyolc hétre emelését is tartalmazza.
A szocialista kormány eredeti terveiben 1,8 százalékos államháztartási deficittel számolt 2019-re, azonban a parlament elutasította a hiánycélt módosító javaslatát, így a büdzsét végül 1,3 százalékkal tervezték, amelyet még az előző, konzervatív kormány fogadtatott el a törvényhozással.
A büdzsében szereplő rendkívül magas adóbevételek a többi között a társasági adó és a dízel üzemanyag jövedéki adójának emeléséből, a két legmagasabb sávot érintő személyi jövedelemadó növeléséből, illetve egy új, meghatározott digitális szolgáltatásokat nyújtó vállalatokat érintő adó bevezetéséből származnak.
A 2019-es költségvetési tervezet részleteit hétfőn ismertetik, amikor a javaslatot benyújtják a parlamentnek.
A spanyol kormány pénteki ülésén aktualizálta a főbb makrogazdasági előrejelzéseket is. Eszerint erre az évre 2,2 százalékos gazdasági növekedés várható, 0,1 százalékponttal kisebb mint a nyáron jelzett, de összhangban a spanyol nemzeti bank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) várakozásaival.
Az idei államháztartási hiányt 1,4 százalékra, az államadósságot pedig a bruttó hazai termék (GDP) 95,4 százalékára teszi a kabinet, míg a munkanélküliségi ráta 14 százalék lehet, 0,2 százalékponttal több mint az eddig jelzett.
A spanyol szocialista kormánypárt egyelőre nem rendelkezik a tervezet elfogadásához szükséges 176 fős parlamenti többséggel. A becslések szerint eddig körülbelül 156 támogató szavazatra számíthat.
Mivel a tervezetet a legnagyobb ellenzéki erőnek számító konzervatív Néppárt (PP), valamint a negyedik legnagyobb frakcióval rendelkező Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt is elutasítja, az csak a spanyol parlament katalán nacionalista pártjainak támogatásával mehet át a törvényhozáson.
A Katalónia függetlenségét követelő pártok eddigi nyilatkozataik szerint szavazatukat ahhoz kötik, hogy a kormány egyezzen bele egy, az állam által elismert önrendelkezési népszavazás megrendezésébe, amit viszont a kormány elutasít.
Amennyiben a kisebbségben kormányzó szocialista pártnak nem sikerül elfogadtatnia idei költségvetési javaslatát, nem kizárható az előrehozott parlamenti választások megrendezése sem még ebben az évben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve