Négy vontatóhajó és három Srí Lankai-i hadihajója, és négy indiai hajó küzdött a tűzzel, amely csütörtökön keletkezett az MT New Diamond nevű tankeren - írja az MTI nyomán a Világgazdaság.
A tartályhajó fedélzetén kétmillió hordó oljat szállított, és 37 kilométerre volt Srí Lanka keleti partjaitól, amikor lángra kapott.
A haditengerészet szóvivője, Indika de Silva elmondta, hogy a tartályhajót pénteken elvontatták a nyílt tengerre.
A balesetben egy matróz meghalt, egy másik megsérült. Mindketten Fülöp-szigetekiek. Megsérült egy hajómérnök is, őt kórházban ápolják, állapota stabil.
A lángok a gépház kazánjában keletkeztek, de nem terjedtek át a kőolajtárolókra. Olajszivárgást sem észleltek - számolt be a haditengerészet.
Helyi tisztviselők arra figyelmeztettek, hogy ha a hajó léket kap vagy a fedélzetén robbanás történik, akkor súlyos környezetvédelmi károk keletkezhetnek.
A szigetállamnak ugyanakkor nincsenek megfelelő eszközei, forrásai arra, hogy megküzdjön egy nagy méretű olajkatasztrófával, ezért a régió országaihoz folyamodtak segítségért.
A tankeren 23 főnyi legénység szolgált, 18 Fülöp-szigeteki és öt görög állampolgár. Többségük sértetlenül hagyta el a hajót, amely Kuvaitból tartott az Indiában lévő Paradipba, az ottani olajfinomítóba szállított nyersanyagot.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve