Alekszander Novak Athénben tudósítók előtt emlékeztetett, hogy amikor a nagy termelők megkezdték a tárgyalásokat a termelés befagyasztásáról, a nyersolaj ára hordónként 27 dollár volt, jelenleg viszont megközelíti az 50 dollárt.
"A piaci egyensúly megteremtésének irányába ható erők lépésről lépésre működésbe lépnek. Ha számos ország úgy látja, hogy az árszint valóban normális és kiegyensúlyozott, akkor a termelés befagyasztásának kérdése nem fog fölmerülni" - mondta Novak. Ugyanakkor nem zárta ki és célszerűnek nevezte annak lehetőségét, hogy a G20-csoport energiaügyi minisztereinek júniusi tanácskozásán találkozzon szaúdi kollégájával.
Legutóbb áprilisban Dohában nem született megállapodás a termelés befagyasztásáról. Értesülések szerint a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetéhez (OPEC) tartozó országok közölték OPEC-en kívüli tárgyalópartnereikkel, köztük Oroszországgal, hogy előbb a szervezeten belül kell dűlőre jutniuk a termelés korlátozásáról. Irán képviselői el sem utaztak Dohába, az iráni olajügyi miniszter azt üzente, hogy Irán semmilyen formában sem volt előidézője az olajpiaci egyensúly felborulásának, és éppen emiatt nem is tervezi, hogy önként csökkentse olajtermelését, illetve olajkivitelét, míg az el nem éri az embargó előtti szintet.
Novak arról is szólt, hogy a Fekete-tengeren át majdan Görögországba és Olaszországba tartó Poseidon földgázvezeték nyomvonala Törökországon vagy Bulgárián keresztül fog vezetni. Kijelentette, hogy a nyomvonal alakulása a projektben részt vevő partnerek megállapodásától függ majd. Szavai szerint a vezetékkel kapcsolatban Románia nem jött számításba, mert nem határos Görögországgal.
A miniszter szerint az orosz projekt nem ütközik a Kaszpi-tenger térségéből és a Közel-Keletről Európába 2019-től földgázt szállító Transz-adriai Csővezeték (TAP) tervével, mert annak kapacitása nem haladja majd meg a 10 milliárd köbmétert, emellett "az európai fogyasztónak nagyobb gázmennyiségre és az útvonalak diverzifikálásra van szüksége".
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve