A lap az Ázsiai Fejlesztési Bankot (ADB) és annak Kínáért felelős igazgatóját, Hamid L. Sharifet idézi, aki nemrég egy fórumon úgy fogalmazott: az ország mérete, a környezetvédelmi politikák hiánya és a kérdés összetettsége miatt a környezeti kihívások világszerte Kínában a legnagyobbak.
A Cajcsing az ADB legutóbbi statisztikáira is emlékeztet, vagyis, hogy a világ 10 legszennyezettebb városából 7 Kínában található. A Világbank hasonló mérései szintén hasonló képet mutatnak, ezek szerint a 20 legszennyezettebb város közül 16 kínai, s minden egyes nap 100 milliónál is több ember lélegzik be az országban egészségtelen levegőt. A Cajcsing az Egészségügyi Világszervezet statisztikáit is előhívja, melyek szerint az 500 legnagyobb kínai város kevesebb, mint egy százaléka felel meg a levegő minőségét illető nemzetközi normáknak, hiába próbálkozik a központi kormány tenni a helyzet érdekében.
Az Ázsiai Fejlesztési Bank legutóbbi környezeti jelentésében elismeri, hogy Kína az elmúlt években számos téren előrelépést mutat a környezetszennyezés fokának visszaszorítását illetően. Az ugyanakkor továbbra is nő, mindenek előtt a levegő és a víz szennyezettsége kiemelkedően magas.
Tanulmányában az ADB a kínai vezetés számára egy nyersanyag-kitermelést, környezetszennyezést és széndioxid-kibocsátást terhelő speciális zöld adó bevezetését javasolja, de ugyanígy a luxustermékekre és az egyszeri fogyasztási cikkekre is magasabb adót vettetnének ki, a cégek kizöldülését ugyanakkor az ehhez szükséges technológia beszerzését könnyebbé tevő adókedvezménnyel szorgalmaznák.
A környezeti problémák súlyát az elmúlt időszakokban napvilágot látott statisztikák is alátámasztják: ezek szerint például Kína folyóinak és állóvizeinek mintegy 40 százaléka volt súlyosan szennyezett 2011-ben, s a 75 milliárd tonnát is meghaladta az ország vizeibe év során eresztett szennyvíz mennyisége. A vizek közel 20 százaléka olyannyira szennyezett, hogy nemcsak vizeik fogyasztása, de mindenféle kapcsolat veszélyt jelent az emberekre. A levegő szennyezettsége kínai szakértők szerint még legalább két-három évtizedig gondot okoz majd, s az a dohányzást megelőzve a tüdőrák első számú okozójává léphet elő az országban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve