Miután Donald Trump, az USA elnöke, a Republikánus Párt elnökjelöltje saját győzelméről beszélt a 2020-as elnökválasztáson, miközben több millió szavazat számlálása még messze nem zárult le, a német kormány egyik vezető minisztere robbanásveszélyes helyzetre figyelmeztetett az Egyesült Államokban - tudósított a CNBC. Annegret Kramp-Karrenbauer védelmi miniszter úgy látja, hogy az országban alkotmányos válság alakulhat ki, ha szavazás eredményét bármelyik elnökjelölt megkérdőjelezi, és bíróság elé viszi a döntést.
Kramp-Karrenbauer, aki a CDU elnökeként korábban Angele Merkel kancellár utódjelöltje is volt - ám lemondott a posztjáról, amit jelenleg ügyvezetőként lát el -, azt mondta, hogy egyetért azokkal a szakértőkkel, akik erre a veszélyre figyelmeztetnek. Mindez komoly aggodalomra ad okot - tette hozzá, és biztosra vehető, hogy ez nem pusztán a magánvéleménye, hanem a berlini kormány informális álláspontja.
Trump beindult
Trump az választási eredmények jelentős részének ismeretében, látva, hogy 2016 után újra rácáfolhat a közvélemény-kutatásokra jó eséllyel megnyerheti az újraválasztásáért folyó politikai küzdelmet, azt írta a Twitteren, hogy ellenfelei megpróbálják "ellopni" tőle az elnökválasztást. A Twitter üzemeltetője megjegyzést fűzött az elnök kifakadáshoz, miszerint állításai torzíthatják a valóságot - mármint nem nyerte meg az elnökválasztást, legalábbis egyelőre -, illetve félrevezetőek lehetnek - azaz azt sejtetik, mintha már győzött volna.
Később az elnök jogi eljárást helyezett kilátásba, ha a szavazatszámlálás nem azt az eredményt hozná, amit látni szeretne. Azt mondta, hogy a Legfelsőbb Bírósághoz fordulnak, nem részletezve, hogy pontosan mire gondol, illetve milyen esetben tennék meg ezt. Zavarossá teszi a megjegyzését, hogy az USA legfelsőbb bírói testülete nem az elsőfokú joghatóság a választási reklamációk elbírálásában, csak alacsonyabb szintű bíróságokon született döntéseket vizsgál felül.
Megjött a válasz is
Azt akarjuk, hogy fejezzék be a szavazást - mondta Trump félreérthetően, hiszen a szavazás a megszólalásakor már lezárult. Nem akarjuk, hogy hajnali négy órakor újabb szavazatokat találjanak és hozzáadják a voksokhoz. Eközben több millió főként levélben leadott szavazat számlálása éppen folyt, és nem volt világos, hogy az elnök vajon ezekre céloz-e.
A Biden-kampány egyik vezetője, Jen O"Malley felháborítónak minősítette Trump felszólítását a szavazás - szavazatszámlálás - lezárására. Szerinte ezzel el akarja venni az amerikai szavazópolgárok egy részének jogát arra, hogy részt vegyenek az elnökválasztáson. A kampánymenedzser emellett kijelentette, hogy a maguk részéről szintén készek bírósági kereseteket benyújtani a választási eredményekkel kapcsolatban. A demokrata elnökjelölt jogászai csőre töltött komputerekkel várják, hogy szembe szálljanak az elnök jogászainak lépéseivel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve