A friss országos és helyi közvélemény-kutatások szerint Donald Trump ingatlanmágnás, a Republikánus Párt elnökjelöltje több lóhossznyi hátrányba került az elnökválasztási versenyben ellenfelével, Hillary Clinton volt külügyminiszterrel, a demokraták jelöltjével szemben. A szakértők egyetértenek abban, hogy Trump főként saját magát hozta nehéz helyzetbe - írja a Bloomberg.
Clinton kisebb részben a Demokrata Párt sikeres július végi konvenciójának köszönheti jelentős előretörését, nagyobb részben a republikánus jelölt leértékelődését vagy akár beszakadását láthatjuk - véli Ken Goldstein, a San Franciscó-i Egyetem politológus professzora.
A kisebbfajta politikai harakirit azzal követte el Trump, hogy beszólt egy iszlám vallású amerikai háborús hősi halott szüleinek, akik a muszlimokkal szembeni megjegyzései miatt bírálták a demokraták konvencióján.
Az ő állama nem az övé
A Bloomberg kiemeli a Pennsylvaniában készült felméréseket, ugyanis ez tipikusan olyan állam, ahol az Trumpnak fölényesen győznie kell, ha nyerni akar az elnökválasztáson.
Az itteni lakosság 20 százalékkal fehérebb összetételű az USA átlagánál és nagy a fehér munkásosztály aránya. Az utóbb tagjai vesztesei a feldolgozóipari munkahelyek külföldre áramlásának, ezért szimpatizálnak az egyebek mellett a külkereskedelmi megállapodások felülvizsgálatával kampányoló ingatlanmágnással.
Mitt Romney, a párt 2012-es elnökjelöltje Barack Obamával szemben csak öt százalékponttal vesztett itt, ám Clindon a Franklin & Marshall College felmérése szerint a választáson részt venni szándékozók körében 11 százalékponttal (49-38-ra) elhúzott ellenfelétől.
Ajaj-jajaj-jaj
Nagyon rossz hír Trumpnak, hogy a vizsgálat szerint elkopott az előnye a fehér férfiak, illetve a felsőfokú végzettséggel nem rendelkezők körében. A fehér nők és diplomások között kiugróan rosszul áll, nem beszélve a nem fehér szavazókról, akik esetén 69 pontos hátrányban van.
Miután latin származásúakra tett megjegyzései miatt sokkal nehezebben nyerhet más ingó államokban (Colorado, Nevada, Florida), Pennsylvania begyűjtése kiemelkedően fontos Trumpnak - mondja Whit Ayres, a republikánusok egyik vezető közvélemény-kutatási szakértője. Ez az az állam, amelyről azt gondolnánk, hogy a republikánus jelölt itt tarolni fog.
Máshol is
Más ingadozó államok esetén hasonló a helyzet. Az amerikai rozsdaövezethez tartozó Michiganban 41-32-re vezet a volt külügyminiszter - derül ki a Detroit News és a WDIV-TV felméréséből. Az igen népes Floridában, amelyben nagyon szoros szokott lenni az eredmény, 48-42-t hozott ki Clinton javára a Suffolk University közvélemény-kutatása.
New Hampshire-ben, ahol az előválasztások során Trump először páholta el a Republikánus Párt többi elnökjelölt-aspiránsát, 15 százalékponttal (47-32) van lemaradva vetélytársa mögött a WBUR felmérése szerint.
És a kép nemzeti szinten sem mutat mást. A McClatchy/Marist országos felmérése az előbbivel megegyező, 15 százalékpontos hátrányt mutat Trump nézőpontjából a regisztrált szavazók körében. A múlt hónapban még csak három pont volt a különbség. Az NBC/Wall Street Journal országos közvélemény-kutatása kilencpontos vezetést hozott ki Clintonnak.
Gyökeres
Trump kráterbe zuhant. Ezzel kommentálta a McClatchy/Marist felmérését Frank Luntz, a republikánusok másik ismert közvélemény-kutató szakértője. Szerinte az ingatlanmágnásnak teljesen át kell alakítani választási stratégiáját, ha meg akarja őrizni a reményét arra, hogy 95 nap múlva győztesen kerülhet ki az elnökválasztási harcból.
Luntz aláhúzza azt a tényt, hogy Trump elvesztette nagy előnyét Clintonnal szemben a független választók körében.
Ayres ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy óvatosan kell kezelni a közvélemény-kutatási eredményeket a választási kampánynak ebben a szakaszában. A főszabály az, hogy várni kell néhány hetet, amíg elül az a por, amit a két párt konvenciója ver fel. Augusztus közepén kezdhetünk képet alkotni arról, hogyan áll valójában a verseny.
Az átlag
Goldstein szerint a sok közvélemény-kutatás átlaga többet mondhat a helyzetről, mint egy-egy felmérés, ám az, hogy Clinton eszerint is 7-8 százalékpontos előnyben van Trumppal szemben, rosszat sejtet a republikánusoknak.
A 15 pontos különbség nagyobb, mint amekkora fölénnyel Rondald Reagan hozta lehengerlő győzelmeit - emlékeztet a szakértő. Ha átlépjük a 10 százalékpontos határt, akkor történelmi léptékű lehengerlő különbség alakulhat ki.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve