Hasonlóan nyilatkozott ugyanis ma Alexisz Ciprasz, a radikális baloldali Sziriza vezetője is, aki szerint Európa is jobban jár az újratárgyalással, mintha Görögország kilépne az eurózónából, és példaként Spanyolországot hozta fel, amely nemrég feltételek nélkül kapott bankmentésre 100 milliárd eurót az eurózóna mentőalapjából. Sokan attól tartanak, ha a Sziriza nyer a választásokon, elindulhat a folyamat, hogy Görögország kilépjen az eurózónából, aminek a vége még az eurózóna felbomlása is lehet, ha a "fertőzés" továbbterjed.
Nem csak a Sziriza szorgalmazza azonban, hogy tárgyalják újra a hitelcsomagot. Az új választások közeledtével Szamarasz is amellett van már, hogy a megállapodást újra kell tárgyalni az ország rossz gazdasági helyzetére tekintettel. Antonisz Szamarasz pártja, az Új Demokrácia az elmúlt évtizedekben vezető pártok egyike, ügyvezetőként a PASZOK-kal együtt kormányzott, és támogatta a folyamatban lévő hitelprogramot. Szamarasz szerint az újratárgyalásra az európai döntéshozók is nyitottak, anélkül, hogy Görögországnak el kellene hagynia az eurózónát.
Az egyik legrosszabb lehetőség azonban talán épp az, hogy a választások után a pártok továbbra sem tudnak majd kormányt alakítani. A pártok is tisztában vannak a kormányalakítás sürgősségével, Szamarasz szerint már a választások másnapján meg kell alakulnia a kormánynak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve